Ülök képernyő előtt, hallom a gép jól ismert zúgását, a fejemben össze-vissza cikázó gondolatok, tegnapról, máról, holnapról.... zűrös, tartalmas, boldogító hétvégénk volt, túl vagyunk a nagy izgalommal várt születésnapi bulin. Nemrég még a tinédzser korszak nehézségeiről írtam, s íme, egy szempillantás alatt nagykorúvá vált a gyerekem. Hétfőn reggel, vidám virágmintás kis kofferét maga után húzva, ismét elutazott a nagyvárosi kollégiumi szobatársak közé.
A rádió reggeli műsorában jelzik, igazi nyár eleji hőség várható a napokban.
Kinézek az ablakon, nézem a fák zöld lombját, a harmadik emelet kitűnő kilátást biztosít – az akác, a jázmin után a hárs virágzik – ha kihajolok az erkélyen, a környék földszintes házainak kertjeiben is látom, tombol a koranyár. Figyelem az utcát, hét ágra süt a nap…
Néhány hete megélénkült az erkélyünk: kikerültek a székek, a bágyadt szobanövények, a konyhaasztalt is kiraktuk, és megteltek a balkonládák üde színű virágokkal. A néhány négyzetméternyi terület reggel, és munkából hazaérve, a késő délutáni kávézgatás, de olykor az esti borozgatás helyszíne, a vasárnapi ebédet is itt fogyasztottuk el.
Ilyenkor örülök, hogy nem üvegeztem, falaztam be, és nem válik raktárrá, lomtárrá, a lakásban fölöslegessé vált tárgyak gyűjtőhelyévé a teraszunk.
A tervem, hogy, ha véget ér a tanév, és a lányom is itthon tölti a hétköznapjait, igazi oázist varázsolunk a harmadik emeletre.
