Idejében érkezett a két ember, és a szűk utcában is sikerült elsőre és pontosan bemanőverezni az udvarba, hogy a kisteherautó platójáról leszórják a földet. Csakhogy a hidraulika elromlott, és a plató rettentően lassan ereszkedett vissza a helyére. Fogták a fejüket mindketten, hogy ez még csak az aznapi első fuvarjuk, de máris gondjuk akadt, s nemcsak bosszúság, hanem keserűség is volt a hangjukban, hogy folyton közbejön nekik valami probléma, és hogy csak most érkezett vissza a teherautó a mestertől, erre már vihetik hozzá megint. Miközben azok ketten próbálgatták a hidraulikus rendszert, ugráltak fent, húzták és imádkozták lefelé a platót, az jutott eszembe, ki tudja, naponta hányszor kell megpakolniuk a kisteherautó platóját földdel, homokkal, építési törmelékkel, széthordani, lapátolni, mennyi gondjuk lehet az öreg kisteherautóval, az ilyen meleg nyári napokon milyen nehéz is fizikai munkásnak lenni… Hány fuvarnak kell összejönni, hogy a hónap végén az állandó költségek mellett mindkettőjüknek legyen egy szerény fizetésre valója és mihez kezdenek, ha napokig senki sem hívja őket? Arra gondoltam, egyáltalán nem irigylem őket a munkájukért, és bármennyit is keressenek, ők megdolgoznak érte. Remélem, a napjuk további része gördülékenyebben alakult, mint a reggelük. Megérdemelték.
