Miközben én ezt a szöveget írom, a barátaim már serényen készítik elő a péntek esti csülkös bab hozzávalóit. Ők korábban befejezték a munkát, így belevágtak, jómagam valószínűleg már csak a kondérban rotyogó fázisában fogom látni a készülő finomságot. De nem is ez a lényeg, lehet az bab, lehet egy kis csevap vagy húspogácsa, akár szalonna, de tőlem még zsíros kenyér is, csak sikerüljön összejönni, találkozni, elvégre ebben a zűröktől, nehézségektől terhes világban talán a legfontosabb dolog, hogy legyen kivel megosztani a gondokat, hogy egy-egy fárasztó hét során, végén legyen kikkel ellazulni, önfeledtté válni. A barátok megkerülhetetlen fontossága nap mint nap tudatosul bennem, nélkülük már talán én is vettem volna a vándorbotot, a poggyászt, és a jobb megélhetés reményében valahol máshol tengetném az életem. Ott viszont ők nem lennének, csak a távolból értekezhetnénk, a gyermek- és ifjúkorban köttetett barátságoknál később már ritkán alakulnak ki erősebbek, úgy érzem, nagyon hiányoznának. A pénz nem minden, az erő az őszinteségben, az összetart(oz)ásban, a hosszú évekkel kitömött közös múltban van, amellyel felvértezve tűzön-vízen átmehetünk együtt. A bajban ugyanis nem a pénz szalad a segítségünkre, hanem a kedves, jó barát.
