Időben érkezett meg az első Stadler-vonat Újvidékre – írja az egyik székvárosi hírportál. A sokat sejtető címre a lakótársam hívta fel a figyelmem, aki maga is a könnyeivel küszködött a röhögéstől, amikor szólt.
Amikor egy sajtóorgánum nem abból csinált hírt, hogy harminc év után új elektromotoros mozdony érkezett az országba, hanem abból, hogy ugyanennyi év után jóformán ez az első hazai vonat, amelyet egy napon lehet említeni a menetrenddel, akkor már sejteni lehet egy „külsősnek” is, hogy a szerbiai vasutakon milyen „áldott” állapotok uralkodnak.
Mindannyiunknak vannak idevágó tapasztalatai. Példának okául, e sorok írójára egy nyáron ráesett egy fiatal hölgy, amikor már negyvenedik perce álltak a semmi közepén a nagy melegben, ülőhely nélkül. Vagy amikor télen, a vagonok közötti átjáróba álldogálva, a célállomásig befagyott a palackozott víz a táskájában.
Mégis a pálmát az vitte el, amikor egy öreg néni megkérte a jegykezelőt, hogy szóljon rá a dohányzó gyerekekre, hogy nyomják el a cigarettát. Ekkor a kalauz a néni arcába nevetett, majd maga is rágyújtott egy bagóra, és vígan elsomfordált...
