Hónapok óta reklámozom a Magyar Szót a magam módján. Korábban a Forum könyvkiadóval tettem ugyanezt, ezzel az ott dolgozók szimpátiáját is elnyertem. Hogy mit tettem? Mi sem egyszerűbb! Munkára jövet-menet az elmaradhatatlan holmimat olyan tasakban, zacskóban viszem magammal, amelyen ezeknek az intézményeknek a neve áll.
Hazudnék, ha azt mondanám, teljesen véletlenül. Van ebben a szokásban tudatosság is. Mert miért is lenne ezen a soknemzetiségű, multikulturális vidéken egynyelvű minden felirat? És miért ne hinteném naponta a sokszínűség, a soknyelvűség porát, talán a toleranciára is szoktatva azokat, akik idegenkednek az idegentől. Nem utolsó sorban rámutatva arra is, hogy nem csak az angol az idegen nyelv a földkerekségen.
A magyarral persze kicsit más a helyzet. Gyakran azon kapom magam, hogy szatyorkáimmal inkább felkeltem az érdeklődést, mintha „átlagos” zacskót hordoznék. Néha azt olvasom ki a rajtam felejtett tekintetből, hogy: „Jé, te is magyar vagy?!”, néha azt: „Itt meg mit ír?”, de az is megtörténik, hogy rosszallás jön át a szemvillanásból. Az i-re a pontot az a „nagyokos” tette fel, aki a 11-es újvidéki városi buszjáraton mellettem elhaladva megállapította: „Ti si mađarica”.
A következtetés ugyebár kézenfekvő, noha a dolog mégsem ennyire egyszerű. Viszont ha többen járnának hasonló nyelvű felirattal Újvidéken, lehet, hogy még az ekkora intelligenciájú emberek sem éreznének késztetést olyan megjegyzésre, mint a már említett.
