Ha arra visz az utam, akkor – ha csak tehetem – végigmegyek a Béga-tó melletti sétányon. A teniszpályától a bíróságig. Megnézem, hogy megvannak-e még a hattyúk, keltek-e újabb kiskacsák. Szerdán délután is ezt tettem, amikor arra lettem figyelmes, hogy halottszállító kocsi áll a tóparton, lent a víz mellett pedig egy holttest fekszik. Kellemetlen látvány volt.
Amikor közelebb értem, az egyik helyszínelő megkérdezte tőlem, hogy félek-e a halottaktól. Persze nem ugratni akart, hanem arra volt kíváncsi, hogy ismerem-e a vízbefulladt férfit. Merthogy a parton talált holmi között nem volt azonosító dokumentum. Lementem. Közben éberen figyeltem arra, hogy bele ne csússzak a vízbe, mert a meder hirtelen mélyül, én meg úszni se tudok.
A negyven-ötven év körüli férfit nem ismertem. Azt viszont láttam róla, hogy a tekintete nyugodtabb volt, mint az enyém. Már csak azért is, mert nem gyötörték többé evilági gondok. Ruhástul került a vízbe. Mellette a parton egy kopott hátizsák feküdt. Talán abban volt minden vagyona. Ki tudja.
A rendőrség másnap azonosította a szerencsétlent. A nevét azonban csak a halál pontos okának kiderítése után teszik közzé. De az sem biztos. Jómagam azonban párszor még látni fogom a tóparton.
