Hogy a meglepetés melyik irányból érkezik, azt soha sem lehet tudni. Így az alábbi anekdota egyik szereplője, a reggeli vizitet rutinosan és még kicsit álmosan járó doki sem sejthette, hogy aznap olyasmit hall, amit orvosnak a páciens sem addig, sem azóta nem mondott.
A főszereplő néhai kedves kollégánk, a kosárlabdaszakos Albrecht János – becézve Öcsi, Zsán, Csülök stb. – szerkesztőségünk felülmúlhatatlan mókamestere volt. 1975 tavaszát írtuk, Öcsi szívpanaszokkal, ám töretlen jókedvvel az újvidéki kórházban a kardiológián feküdt, és éppen az előző napon kapott könyvet lapozgatta, amikor nyílt az ajtó, és bevonult a főorvos a szokásos kíséretével. Belenézett az ágy végén függő kórházi lapba, ott mindent kellőnek találva, csaknem a rend kedvéért, gyanútlanul megkérdezte: – Lenne valami panasza?
– Jó, hogy kérdi – válaszolta Öcsi – megkérném ugyanis, hogy ezt a receptkönyvet adja át a szakácsuknak. Bizonyára találna benne ötletet valami ízletesebb ételre, mint amilyenekkel már napok óta traktál.
