Nem kedvelem a műanyag-kereskedéseket, úgy tűnik, hogy ott szinte mindig olyan igénytelen emberek válogatnak, akik lusták mosni, tisztítani, inkább újat vesznek olcsón. És büdös van bent mindig. Aznap is mások megbízásából tértem be, padlófelmosót kerestem. Pontosabban szerettem volna belépni, ha egy hölgy nagy sietve nem lökött volna félre, és nem tolakodott volna be előttem a kis üzletbe. „Van-e bilijük?” – kérdezte fennhangon, a köszönést mellőzve. „Persze, hölgyem, nemrég érkezett az új kollekció, több színben is van” – kezdte volna a felsorolást az eladó, de a vevőjelölt félbeszakította: Van-e olyan, amelyik zenél? Olyan bilijük sajnos nem volt aznap. A hölgy elviharzott zenélőbili-kereső missziójának következő állomására, én pedig a naftabűzben több ágon is elgondolkodtam a hallottakon. Bilikollekció? Műanyagból? Valaki gyűjti őket? Zenélő bili? Mit zenél? Slágereket? Lisztet? És valóban van olyan gyerek, aki csak muzsikára szokott pisilni?
