Az ember fél az ismeretlentől, a megfoghatatlan tartalom, az idő éppen ezért a legfélelmetesebb gondolati tartalmak egyike. A létfolyamot részekre osztó, napokba, hónapokba, évekbe soroló, mechanikus felfogás képtelen önnön valójában közvetíteni az idő lényegét. A naptárak az idő tárgyiasítására történő emberi próbálkozások bizonyítékai.
A szabályosan bekövetkező természeti váltakozásokat és a csillagok ismétlődő minták szerinti mozgását megfigyelve jött rá az ember, hogy naptárat készítve miként tárgyiasíthatja az időt. Az ismétlődő mozgást rávetítette a kizárólag alanyilag érzékelhető valóságra. Így alakult ki a ciklikus időfelfogás, ami elhelyezve őt és az életét e bolygók mozgása által kijelölt rendben és előreláthatóságban tompította az idő kiismerhetetlensége miatti félelmét.
E naptárak évente visszatérő időszakainak köszönhetően az idő, az emberi létezés addig kiismerhetetlen tere belakott térré lett, amelyekben a sarokpontokat – ahova megérkezni és ahonnan eltávolodni lehet – az évszakok és a velük szoros kapcsolatban álló nagy ünnepek jelölik ki.
A keresztény naptár is egy ilyen ciklikus időfelfogást tükröz. A héten ennek a naptárnak éppen a legfontosabb időszakában, tavaszünnepének a kellős közepén vagyunk. Nagyhét van, holnap kezdődik a szent háromnap.
