„Judith Sargentini ismét megtámadta Magyarországot” – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára nagypéntekén. Messze nem az első (és nyilván nem az utolsó), aki ilyesmit állít, mármint, hogy Magyarországot megtámadták vagy támadják. Pedig egy tájékoztatásért felelős államtitkárnak minimum tudnia kellene disztingválni, lévén Magyarországot – szerencsére – senki sem támadta és támadja, az ugyanis hadüzenettel felérő agresszió lenne. Jelen esetben is csupán arról van szó, hogy X vagy Y helyenként bírálja a kormány politikáját, illetve vitatja, kifogásolja annak bizonyos intézkedéseit. OK, világos, hogy a szemantikai kiélezés tudatos és célzatos propagandahúzás, ám akkor is kétlem, hogy pl. a salgótarjáni pék, vagy a makói hentes a szívéhez kapkodna ijedtében, ha arról értesítik, hogy Sargentini megtámadta Magyarországot.
Mivel mások is hajlamosak magukat egy országgal azonosítani, nálunk sem megy újdonságszámba, hogy olyasmiről értesülünk, mint: „Szerbia nem hajt fejet”, „Szerbia nem fog eladósodni”,„Szerbia soha sem ismeri el Koszovót” vagy „Szerbia a vádlottak padján”.
Utóbbi kapcsán azonnal egy „festői kép” jelenik meg lelki szemeim előtt: hétmillió polgár ücsükél egy hooooooszúúúú padon... és méla undorral hallgatja a vádiratot.
