Igaz a mondás, hogy nem a parazsat kell őrizni, hanem a lángot továbbadni. Nem azzal válunk különlegessé, ha birtokában vagyunk valamilyen tudásnak, amire csak mi vagyunk képesek, hanem azzal, ha ezt átadjuk, megmutatjuk másoknak is, hogy mi mindent készíthetünk. Tekintve, hogy örök szenvedélyem az alkotás, legyen szó bármiről, a lényeg, hogy valami kézműves dolog legyen, mindig nagy érdeklődéssel fogadtam az újdonságokat. Bár a húsvét elmúlt, így utólag is elmondhatom, hogy nyitott szemmel figyeltem, mit változtathatok az idén, mi lehet az a díszítési technika, ami újdonságként szolgálhat, hogy ne csak piros tojás legyen az asztalon, írókával díszített hímes tojás vagy éppen berzseléssel készített, hagymalevével összefőzött technika. Szerencsére meg is találtam, mégpedig a szalmatechnikát. Egy szalmakép-kiállítás bontásánál az alkotók felajánlották, hogy tartanak egy kis foglalkozást, és a szalma felhasználásának csínját-bínját megmutatják, hogyan vasalják a szálakat, hogyan rakják egymásra a rétegeket, és hogyan készülnek a gondosan összeillesztett szirmokból a szalmavirágok. Mivel éppen az ünnepek előtt álltunk, így tojásra díszítettünk, de az alkotás ennél jóval tovább mutatott, hiszen apró képek is készültek, amit a jövőben már otthon, egyedül is lehet fejlesztgetni. A lényeg, hogy megadták a kezdeti lendületet, hogy egy új anyaggal és technikával is megismerkedjek, így kíváncsian várom, mi sül ki belőle.
