Sokáig remélni sem mertem, hogy egyszerűen, félreértés és fennakadás nélkül fog működni az internetes befizetés. Aztán meggyőződtem, mekkora áldás ez az újabb kori csoda. Én, otthon, egyedül, a nap bármely szakában elvégezhetem azt, amit eddig a tolóablak túlsó végén csinos hölgyek intéztek el helyettem, meghatározott időben, némi díjazás fejében. Most már nem kell sorakoznom, időt vesztegetnem, számlát, befizetőlapot töltögetnem, ráadásul fizetnem a szolgáltatásért. A rendszer működik.
Viszont sokan, ki tudja miért, nem élnek ezzel a lehetőséggel. Egyre több helyen látom, hogy befizetéseket is elvégeznek azok helyett, akiknek nincs számítógépe, vagy nincs számlahozzáférhetőségük. Pedig nem kis pénzeket gombolnak le: 50–70–100 dinárt is esetenként egy-egy számla után. Nem egy kenyér, vagy egy újság, hanem akár kettő árával is megvágják, akit lehet egy-egy számla megfizettetésével.
Megpróbáltam utánaszámolni, mennyit kellene elkérni egy vekni kenyérért vagy újságért, ha munkánkkal hozzávetőleg annyit szeretnénk keresni, mint a pénzintézmények. Se többet, se kevesebbet.
Számításaim bizonyára pontatlanok, de az eredményt inkább nem írom le. Az azonban sejthető, hogy jóval kevesebb kenyérhez, újsághoz jutnánk, hiszen egyik sem 3 perc alatt készül el, mint egy számla kiállítása. És akkor még csak a munkára fordított időt kalkuláltam be.
