Az autóval való közlekedésről elmondhatjuk, hogy türelmes embereknek való sport. Egyrészt sok az őrült az utakon, másrészről pedig sokan úgy viselkednek, mintha egyedül vennének részt a közlekedésben, a szabályok pedig csak a többiekre vonatkoznának. Pl. a napokban egy „magányos lovas” vágódott be elém úgy a körforgalomban, hogy ha nem nyomok padlóféket, akkor simán belefutok a kocsijába. Elképzelhetőnek tartom, hogy fogalma sem volt, milyen szabályok vonatkoznak a körforgalomra, és engem tartott hibásnak. Szóval, a szerbiai utakon közlekedni nem egy életbiztosítás, de ami igazán feldühít, az egyesek parkolási szokása. A legtöbb intézménynek, bevásárlóközpontnak és parkolónak van mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelye. Ezek, logikus okból kifolyólag, a bejárat közelében vannak. A sietős, vagy csak kényelmes bunkóparkolók simán odaparkolnak ezekre helyekre, és egy az egyben letojják, hogy az sérült emberek számára van fenntartva. Nem általánosítok, de megfigyeléseim alapján többségében márkásabb és újabb kocsik állnak ezekre a helyekre. Ezek a bunkóparkolók bizonyára azt gondolják, hogy ha már anyagiakból kijutott, akkor egy parkoló is jár a bejárathoz közel. Nyilván nem gondolnak bele, hogy milyen lehet azoknak az embereknek, akinek ezeket a parkolóhelyeket fenntartják. Ha akár egy napra a helyükbe kerülnének, akkor valószínűleg másképpen kezdenének gondolkodni.
