Május régi magyar katolikus neve Pünkösd hava. A régi székely-magyar naptár szerint Ígéret hava, Virágzó élet havának őseink mondták. A köznyelvben tavaszutóként is ismerik. Kányádi Sándor nagyon szép versének is ez a címe: Tavaszutó. „Játszik az esővel / a nap mosolyogva, / szivárványhidakat / ível a folyóra.” Vagy így: „S meglátván a békák / udvarát a holdnak, / holnapra új záport, / záport kuruttyolnak.”
Márai Sándor nem játékosnak, frissnek és üdének látja, hanem mély dallamokat hall ki belőle, szerinte valami földrengés-érzete van a májusnak. A mező és a vetés szalonspiccesen imbolyog, ezért óvatosnak kell lenni, mert pezsgőzés után mindig fizetni kell valakinek. A reggelek sárga selyemdunyhában alszanak, a szél pedig a tenger szagát és havas hegycsúcsok fanyar ízét hozza. A májusi szerelem megbízhatatlan.
És ha már a szerelemnél tartunk… Balassi Bálintot, az első magyar nyelven író költőt mindenképpen meg kell említeni. Egy találkozás hatása alatt írt versében ez áll (Hogy Júliára talála, így köszöne néki): „Szerelmedben meggyúlt szívem / Csak tégedet óhajt lelkem, / Én szívem, lelkem, szerelmem, / Idvöz légy, én fejedelmem!” Júlia persze mindezen csak elmosolyodék…
Akár egyik írónak, akár a másikuknak hiszünk, a világ nem változik, az állandó emberi érzések megmaradnak. És ez benne van az irodalomban. Csak mindig a jó könyvet kell megtalálni.
