Az újvidéki Strand (Fotó: Ótos András)
Isten hozott a pokolban! – gondoltam midőn a minap az újvidéki strand közelébe értem. Már a pénztárnál lyukat ütött a gyomromba a technó. Szeretem a hangos zenét, de ez olyan volt, mintha egy hatalmas hidraulikus kalapács igyekezne lyukat fúrni a gránitba. Ráadásul a szomszédos, továbbá az azzal szomszédos stb. kocsmából is hasonló dum-dum-dum dübörgött. Kakofónia 110 decibelen. Nehéz nem elélvezni.
Csendesebb helyet keresve a strand bal szélét céloztuk meg, és egy partközeli nyárfánál telepedtünk le. Az iszonyú kosz nem zavart, +35-ön némi árnyékért „lenyeltem”, meg ha már hagytam magam rábeszélni erre a vizitre, ne nyafogjak.
Kisvártatva észleltem, hogy egy tekintélyes rakás – száradófélben levő – szar szomszédságában találtunk „letáborozni”, de ezt a körülményt elhallgattam a párom elől, még akkor is, amikor megjegyezte, hogy kissé büdös az iszap. (Még hogy kissé!?) Ühüm – jegyeztem meg, gondolván, szerencse, hogy a szarszagot és a dögszagot nem érzi. (Utóbbi forrását nem sikerült megállapítanom.) A sötétszürke, bűzös vízen épp akkor úszott el egy friss kaka, de ezt is elhallgattam, mert ő nagyon szereti a strandot, nem akartam kedvét rontani.
Akarsz fürödni? – kérdezte kisvártatva. Határozott nemmel válaszoltam, pedig engem vízbe csalogatni soha senkinek sem kell(ett). Ideális a víz! – jött vissza széles mosollyal tíz perc után. Azt hiszem, erre már csak bólintottam... megtartva magamnak a gondolatot; micsoda nagyszerű hely, bábeli hangzavar közepette, maró bűzben megmártózhatsz a pöcegödörben, közben felszedhetsz mindenféle ragályt... potom 50 dinárért.
Nem véletlenül tartják a Duna legszebb fürdőhelyének.
