Minap írt villámpostán egy betűvető kollégám, hogy valamikor írtam egy harmadik sorstársunk könyvéről, és ha írásom nemcsak elektronikus platformon jelent meg, hanem papíron is, akkor szkenneljem be és küldjem el neki, mert szüksége lenne a bibliográfiai adatokra.
Csakhogy a keresett szöveg éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg. Én meg nem gyűjtöm a megjelent írásaimat. Ha nem felejtem el, följegyzem egy adatbázisban, hogy hol, milyen címmel és mikor jelent meg általam fontosabbnak tartott szöveg, ennyi.
Évtizedekkel ezelőtt még begyűjtöttem a publikációimat tartalmazó folyóiratszámokat, az apróbbakat kivágtam, lapra ragasztottam, irattartókba gyűjtöttem, vagy begyűrtem abba a könyvbe, amiről éppen szólt. Aztán ezek az irományok kinőtték a lakást, megszabadultam tőlük, a könyveimet is rendszeresen, kétévenként szelektálom. Hol egyik, hol másik intézményt boldogítom velük.
Visszatekintve, most úgy másfél ezer folyóiratszámot kellene őriznem, és a visszakeresés érdekében nyilván tartanom. Időközben viszont elmúlott ez a gyűjtőszenvedélyem, fölhagytam az öndokumentálással.
Emlék az, amit az agyam megőriz. Ha teljesen elhülyülök, a kivágott, kitépett folyóiratlapok számomra semmit se jelentenek majd, mást meg úgy se érdekelnek az irodalomban „viselt dolgaim”.
