Új minibuszokkal gazdagodott a Városi Közlekedési Vállalat. A minap volt alkalmam utazni az egyikkel, épp olykor amikor nem volt tumultus, tolongás, le is ülhettem. Néhány perc kellemes ingázásban lehetett részem, ha más miatt nem, akkor azért, mert vadonatúj busszal már régen utaztam. Aztán néhány nap múlva ismét minibusz állt meg az állomáson. Nem egy, hanem három. Merthogy a legközelebbi két szomszédos településről is minibuszok indultak a város felé, falunkon keresztülhaladva meg szoktak állni utasokat felvenni. Csakhogy mind a három minibusz már dugig telve volt utasokkal, diákokkal, egymás hegyén-hátán tolongott a temérdek ember. A gyerekek épp akkor indultak iskolába, a délutáni váltásba.
Hol a fenében van a diszpécser vagy valamelyik fejes, hogy indíthattak minibuszokat csúcsforgalomban, morfondíroztam magamban. Az a kellemes érzés, amely első utazásomkor kerített hatalmába, egyszerre elpárolgott.
Rádöbbentem a való igazságra: a profit a fontos! Valaki odafenn (aki persze nem busszal utazik) úgy ítélte meg, hogy fogynak az utasok, csökken a megvásárolt jegyek száma, ezért csökkenteni kell a kiadásokat is.
Megteszik a zsugorított belterületű kisbuszok is. Az már senkit sem érdekel, hogy a buszok nem krumplit vagy jószágot szállítanak, hanem embereket.
