Hanyatt fekszem. Látszólag kényelmes, valójában kellemetlen póz. A lábam keresztbe teszem. Alaphelyzetem nem ad okot az elégedetlenségre.
Idővel kezdem érezni a lepedő ráncait. Nem igazítom meg, aztán mégis. Ördögi kör, később a párna is laposnak tűnik. Máris három változó.
Úgy rendezkedtem be, hogy mindent, amire szükségem lehet, elérhetek a lehető legkevesebb mozgással. Nagy bölcsesség, odafigyel magára az ember. Néhány napot gond nélkül ki lehet bírni komoly fizikai megterhelés nélkül.
Kezd meleg lenni, de nem vallom be. Kinyitom az ablakot, beszűrődik a zaj. Megvizsgálom, rájövök, hogy bent is van. Talán én keltem, talán a viszonyulásom a tárgyakhoz. A lényeg, hogy képes vagyok megcáfolni önmagam. Helyenként viszket már a bőröm.
Nem érzem a szagokat. Ami mindig a közelben van, elveszti tulajdonságait. Később rávetítjük sajátjainkat. Olyanná tesszük, amilyennek érzékelni a legkevesebb energiába kerül. Nekem sincs saját szagom, szerencsére.
Nem vagyok éhes, de nemsokára az leszek. Ki kell találnom valamit, hogyan juthatok el a pultig. Ezek a lépések veszélyt jelentenek. Zajt fogok kelteni, amit nem hallok, mivel én leszek a forrása. Idegtépő a várakozás, mikor leszek éhes. Fő a türelem. Odafigyel magára az ember.
