Holnap szilvás gombóc lesz ebédre, amellyel egy nagyon kedves ismerős házaspárnak kívánok kedveskedni. Aki már készített gombócot, tudja, hogy az nem egy pikk-pakk összedobom étel, hiszen először a krumplit kell hozzá megfőzni, meghámozni, áttörni, majd begyúrni a tésztát, a szilvát megmosni, kimagozni, majd a tésztába begombócolni, végül megfőzni, lecsepegtetni, és aranyszínű, illatozó prézlibe hempergetni. Az összes művelet közül a prézli pirítása kíván legnagyobb szakértelmet és türelmet: ha nem szentelünk neki kellő figyelmet, azonnal odaég, és mehet a kukába.
Eddig úgy tudtam, hogy prézli csak egyféle van. Az, amely száraz kenyérből (vagy péksüteményből) készül darálás útján. Nemrégiben találtam egy receptet, amelyhez panko morzsa szükséges. Utánaolvastam, és kiderült, hogy a panko japán prézli. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy különleges japán hozzávaló, pedig dehogy. A panko nem más, mint kenyérből készült nagy szemcséjű morzsa. A kenyérbelsőt szikkadt állapotában aprítógépben durvára darálják, majd sütőben, gyenge tűzön kiszárítják. Több mindenhez is felhasználható, de a legjobb, ha a rántott húsra kerül.
Kétféle panko létezik. A fehér változatban csak a kenyér bele van, a másikban benne van a héja is. S hogy mitől más, mint a mi prézlink, amit már a dédmamáink is használtak? Az állaga miatt. Ugyanis a panko darabkáinak mérete a többszöröse a prézliének, pehelyszerű, könnyed, légies, emiatt kevesebb olajat szív magába, és ropogósabb lesz tőle a bunda.
Egyszer majd kipróbálom, de a gombócot csakis hagyományos módon fogom elkészíteni. Esetleg, ha netán elfogyna a prézli, pirítok egy kevés grízt, mint a grízes tésztához, és abba hempergetem. A grízes nudli fenséges lakoma!
