Ahivatallal akkor kezdődtek a gondjaim, amikor eladtam a becskereki házamat. A házam ugyan nem volt száz kilométerre a lakhelyemtől, így az árát sem kaptam meg, de kiküldték a végzést, hogy fizessem be a forgalmi adót. Telefonálások, nyilatkozat postázása és miegyéb után az adóhivatal egyre győzködött arról, hogy valami nincs rendben a személyemmel, mármint a számítógépes, a digitalizált alakommal. A zentai rendőrségen viszont rendben találtak. Megnyugodtam, hiszen ma már létfontosságú, hogy virtuálisan létezzen az ember.
Mentem bejegyeztetni az autómat. Elvileg mindent elintéznek egy helyen. De nem nekem! Mert sehogyan sem sikerült megnyitni a forgalmi engedélyemet. Beállhattam a sorba a rendőrségen. Meglett ez is.
Jött más ügyben a közjegyző. Számos iratot begyűjtött az alig négyezer dinárért, csak éppen az anyakönyvi kivonatomhoz nem jutott hozzá (másokéhoz igen), tehát ezt nekem kell kivennem a közigazgatási hivatalban. Három nap után mehettem érte, ötszáz dinár ellenében megkaptam, hogy visszatérjek a közjegyzőhöz, aki ezt ingyen szokta elintézni. Mi másra gondolhatnék, mint arra, hogy engem nem lehet (rendesen) digitalizálni. Kárpótlásul viszont mindenütt kedvesek, bocsánatkérőek, udvariasak voltak a hölgyek. Most már csak oda kellene eljutnom, ahol kiadnának egy bizonylatot: digitalizálhatatlan – nem szenvedhet hátrányt.
