Egy éve sem voltam a lapnál, amikor majdnem kirúgtak Matuska Mártonnal együtt. Az történt ugyanis, hogy 1976-ban tudósítani küldtek Prištinába a röplabda Balkán-bajnokságra. Minden rendben volt a Jugoszlávia–Albánia női meccsig, amelyre telt házat hirdettek. Az asztalom, amelyen egy papírlapon ott díszelgett a nevem és a szerkesztőségé is, közvetlenül a megemelt lelátó alatt, egy-két méterre az első nézősor előtt volt. A nagy hangzavarban egyszer csak csattant valami. Egy zászlórúd végével ütöttek az asztalomra, és amikor, nem tagadhatom, megszeppenten, hátrapillantottam, egy helyi dalia megkérdezte: Újvidéki vagy? Mondtam igen. Akkor tudd, folytatta, ha itt zűrös lesz esetleg, mint vajdaságinak nem esik bántódásod. Szerencsére nem történt rendbontás, és nem kellett megtudnom, hogy az illető valóban védelme alá vont volna-e. A meccs vége után Matuskától, aki aznap ügyeletes szerkesztő volt, megtudtam, hogy nincs hely, legyek nagyon rövid. Az voltam. A tudósítás egyetlen mondatban így hangzott: A női röplabda Balkán-bajnokság 3. fordulójában Jugoszlávia 3:2-re nyert a közönség által fergetegesen buzdított Albánia ellen.
Lett ebből itthon jó nagy cirkusz, végül Marci és én is megúsztuk. Ő pártfegyelmiben részesült, én pedig kaptam egy szegfűt. Amikor a virágot átadó kolleginától megkérdeztem, hogy ez meg mit jelentsen, mondta, hogy az előző este felvettek a pártba. Kérdezés nélkül, de, gondolom, figyelmeztetés jeléül.
