Kártya (Radu Florin/Pexels)
Az ördög bibliájának becézett kártyák közül a magyar nép körében, értelemszerűen a magyar kártya a legnépszerűbb, amellyel a viszonylag kevésbé bonyolult zsírozástól a komolyabb stratégiai felkészültséget és odafigyelést igényelő preferánszig többféle játékot is lehet játszani. A kártyázás szórakoztató időtöltés a jelenlegi vírusos, szobafogságos időkben. A kártyával agyon lehet ütni az időt, sőt a kártya miatt, ha pénzre játsszák és nem fizet a vesztes, akkor akár a kártyajátékosok is agyon üthetik egymást. Szerencsére mostanság inkább a járványterhes időt próbáljuk agyonütni a kártyával. Eleink is sokat kártyáztak, pláne, amikor még nem volt TV meg hasonló szórakoztató kütyü.
A bánáti Jázován annak idején nagy forgalmat bonyolított le a település központjában üzemelő Kekec kocsma. A törzsvendégek a törzsasztalunknál naponta verték a blattot, és nem kukoricaszemre játszottak, hanem pénzre, ami viszont tiltott hazárdjátéknak minősült. A csókai Kálmán rendőr rendszeresen betért a hatáskörébe tartozó Kekec kocsmába, ahol már névről ismerte a kártyatársaság minden tagját. Tudta, hogy pénzre játszanak, bár ennek a kocsmaasztalon semmilyen látható, kézzelfogható jele nem volt. Az asztalra sohasem raktak ki pénzt, ezt kukoricaszemekkel helyettesítették. Éjszakába nyúló, olykor hajnalig tartó kártyaparti után a legtöbb kukoricaszemet összegyűjtő volt az aznapi nyertes. És nem kukoricában, hanem pénz formájában vitte el a nyereményét.
Kálmán rendőr, amikor szerét ejthette, figyelte a kártyásokat, időnként gyanútlanul odasétált a kártyások asztalához és egy váratlan pillanatban, a kártyázók nagy megrökönyödésére, összekeverte az asztalon található kukoricaszemeket. Ettől kezdve senki sem tudta, hogy addig hány kukoricaszemet nyert, és mennyi pénz járna a végelszámolásnál. A rendőri beavatkozás miatt méltatlankodókat azzal hűtötte le a rendőr, hogy „hát, nem mindegy kinek mennyi kukoricája van, úgy sem pénzre játszatok!”
