Nenad Stefanović, a belgrádi Felső Ügyészség főügyésze bejelentette, hogy négy szociális védelmi felügyelőt tartóztattak le, akik hivatali jogkörükkel visszaélve és kötelezettségszegéssel lehetővé tették, hogy a barajevói Ivanović idősek és felnőttek otthona 2014 óta működjön, annak ellenére, hogy nem felelt meg a törvényes előírásoknak. Stefanović elmondta, hogy a letartóztatottak ily módon anyagi hasznot szereztek az otthonnak a szolgáltatási díjak beszedésével.
2014 januárjától 2024 decemberéig feltételezhetően időszakos, rendszeres és rendkívüli ellenőrzéseket végeztek, megállapították a szabálytalanságokat, majd rekordidő alatt azt jelentették, hogy a hiányosságokat orvosolták az otthonban, holott ez nem volt igaz, mutatott rá Stefanović.
A főügyész kiemelte továbbá, hogy nem indítottak eljárást az otthon működési engedélyének visszavonására. A felügyelőség illetékes osztályvezetőjét azzal gyanúsítják, hogy felügyelői kötelezettségének elmulasztásával nyilvánvalóan hanyagul járt el hivatali feladatainak ellátása során.
– Tudatában volt annak, hogy ennek következtében mások jogainak súlyos sérelme következhet be, ami végül meg is történt, amikor január 20-án az otthonban – a felelős személyek szabálytalan eljárása következtében – tűz ütött ki, s nyolc lakó életét vesztette, míg 13-an súlyosan megsérültek – fejtette ki Stefanović. Felszólított minden illetékes állami szervet, beleértve az illetékes minisztériumokat is, hogy tartózkodjanak a konkrét ügyek kommentálásától a büntetőeljárásra illetékes különleges állami szerv, vagyis az ügyészség nyilatkozata előtt.
A Felső Ügyészség közleménye szerint letartóztatták A. V.-t, a felügyelőség család- és szociális védelmi szektorának osztályvezetőjét, valamint N. S., M. G. és M. T. szociális védelmi felügyelőket. N. S., M. G. és M. T. letartóztatottakat hivatali visszaéléssel vádolják társtettesség miatt, míg A. V.-t hivatali kötelezettségszegéssel. Az ügyészség utasítására a gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, amely idő alatt kihallgatják őket.
A belgrádi Felső Ügyészség Veliki Borak településen, Barajevo községben, január 22-én indított nyomozást az Ivanović idősek és felnőttek otthonának három felelős személye ellen, feltételezhetően nem tartották be a vonatkozó előírásokat. A nyomozás G. I., az Ivanović idősek és felnőttek otthona igazgatója, valamint A. I. és M. I. ellen folyik, akik előzetes letartóztatásban vannak, az általános biztonság elleni súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják őket. A munkaügyi, foglalkoztatási, veteránügyi és szociális védelmi minisztérium teljes mértékben támogatja a belgrádi Felső Ügyészség munkáját az Ivanović otthonban 2025. január 20-án történt tűzeset kivizsgálásában és a büntetőjogi felelősség megállapításában, amelyben az intézmény nyolc lakója vesztette életét, áll a tárca által tegnap kiadott közleményben.
„A tragikus esemény utáni első naptól kezdve proaktív együttműködésre törekedtünk az illetékes ügyészséggel, mivel számunkra és a teljes nyilvánosság számára is az a legfontosabb, hogy pontosan és hatékonyan megállapítsák a felelősséget az otthon nyolc lakójának halálához vezető valamennyi körülményért”, állapították meg.
Nemanja Starović foglalkoztatási és szociális védelmi miniszter minden alkalommal hangsúlyozta a fenti elkötelezettséget, kiemelve, hogy senki sem élvez védelmet, aki ellen felmerül a törvénysértés gyanúja, amit a rendőrség mai, a belgrádi Felső Ügyészség utasítására végrehajtott akciója is bizonyít, húzta alá a minisztérium.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették (Illusztráció/Pixabay.com)