2025. április 19., szombat

Eladta kiskorú lányát feleségnek

Kilencezer euróért házasságba kényszerítette volna egy montenegrói férfi kiskorú lányát, a rendőrség emberkereskedelem bűntett gyanújával letartóztatta.

A montenegrói rendőrség így megakadályozta azt is, hogy a lányt Németországba vigyék egy tiltott, előre elrendezett házasság céljából.

A beranai rendőrség megállított egy járművet, amelyet a 41 éves M.I. vezetett, és amiben vele utazott 15 éves lánya is, aki láthatóan zaklatott állapotban volt. A jármű átvizsgálásakor a rendőrök megtalálták és lefoglalták a kiskorú mindkét szülője által aláírt, külföldi utazáshoz szükséges meghatalmazást, a lány útlevelét és személyi igazolványát, 1.870 euró készpénzt, ruhákat és személyes tárgyakat, valamint egy hagyományos roma menyasszonyi viseletet – közölte a rendőrség.

A rendőrség őrizetbe vette M.I.-t, mert alapos a gyanú, hogy korábban 9.000 euró ellenértékében házasságot szervezett kiskorú lányának, akit Boszniába kellett volna elvinnie, hogy ott átadja a leendő apósának, aki Németországba vitte volna a lányt, hogy összeházasítsa a fiával.

A rendőrség közlése szerint a kiskorú sértettet a rendőrség kezdeményezésére biztonságos helyre szállították a Szociális Munkaközpont munkatársaival együttműködve.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A nemzetközi segélykérő mozdulatsorral némán is segítségért kiálthatunk (Fotó: Police.hu)