A babonák a múlt homályos sarkait világítják meg – árnyékos, de élő hagyomány ez, amely nem tűnt el nyomtalanul a mai világban sem. Egykor a mindennapok szerves részei voltak, meghatározták az emberek döntéseit, félelmeit és reményeit. Az alábbi interjú a több mint ezer népi babonát összegyűjtött zentai származású szerző, dr. Gyura Julianna azon munkáját és tapasztalatait mutatja be, mely által megszülethetett az 1111 babona– Zenta vidéki hiedelemszótár című könyv. A gyűjtés évtizedeken át tartott, célja nem más, mint megőrizni azt a világot, ahol a boszorkányt még ismerték, a halott üdvözülését az eső jelezte, és a macska mozdulataiból olvasták ki a gyerek sorsát.
Hogyan jött az ötlet, hogy egy ilyen témájú könyvet írjon? Miért épp a babonák?
– Én tulajdonképpen technológus vagyok, élelmiszeripari vegyészmérnök, majd egyetemi tanárként mentem nyugdíjba. Az egész karrieremet a Technológiai Karon töltöttem. Zentán és környékén nagyon sok ember foglalkozott a néprajzzal – népdalokkal, gyermekjátékokkal, népi hasonlatokkal. Engem mindig érdekelt minden, amit a nagymamámtól hallottam. Ahogy a mostani unokákat is érdekli, amit a nagyanya mesél – elvégre más világ. A két generáció olyan távol van egymástól, hogy a gyerekeknek minden „mese”. Én is így voltam ezzel. Vonzott a népi tudás, de a népdalgyűjtésben nem éreztem otthon magam, hiszen olyan sokan foglalkoztak vele – elismerésre méltó módon. És akkor jött az ötlet, 1972 nyarán. Az egyik szomszédasszonyunk meghalt, 92 évet élt. Elmentünk a temetésére, és hazafelé, azon a napos nyári napon, hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Ekkor mondta az egyik asszony, hogy ez nagyszerű, mert azt jelenti, hogy a halott üdvözül. Erre a másik azt válaszolta: „Ő üdvözül?” Kérdeztem, miért mondja ezt. Azt mondta, a néni boszorkányos volt, sokszor látta, hogy fehér lepedővel szedi le a harmatot a pap búzájáról. Állítólag abból tésztát készített, amit jó pénzért eladott – annak hozott jó termést, akinek eladta, és ahonnan leszedte, ott nem termett semmi. Hazamentem, és ezt a két babonát rögtön le is írtam. Így kezdődött minden. Ez egy olyan dolog számomra, aminél úgy érzem: mint érdeklődő lélek, kiegészültem.
Miért pontosan 1111 babonát gyűjtött össze? Jelent valamit ez a szám?
– Ez teljesen véletlenül alakult így. Ahogy gyűltek a babonák, jelentettem meg írásokat, olyan címmel, hogy 150 babona Zentáról, 111 babona Zentáról. Nem volt konkrét célom, csak az az élvezet, amit nekem jelentett. Eljutottam 1000 fölé, és a végén valamivel több mint 1111 babona lett. Úgy éreztem, ez egy szép, kiegyensúlyozott szám. Ez a szám, hogy mit jelent, fogalmam sem volt, később tudtam meg, hogy igazából angyali szám. Azt jelenti, hogy az angyalok, és más anyagon túli entitások kapcsolódnak a számhoz, szólnak hozzánk, segítenek, és jót tesznek velünk. Az, hogy angyali szám, fogalmam sem volt, én csak spontán adtam a címet, de ha belegondolok, van ebben valami varázsos, hogy ez angyali szám, és ez különleges a számmisztikában.
Volt olyan babona, amit végül kihagyott a könyvből? Ha igen, miért?
Azokat hagytam ki, amelyek rövidek, és nincsen mögöttük egyéni tapasztalat. Például ha azt mondják, hogy „a macska mosdik, és ha a lábát nyalja, akire néz, az a gyerek aznap kikap”, ahhoz van egy történet. „Mi gyerekek figyeltük, kire néz, meg is merevedett a társaság…” – ez egy megélt élmény, amit el is hittek. Ehhez van mese, ennek van élete. Megtörtént és elhitték. Olyan babonákat hagytam ki, amikben az szerepel, hogy ezt vagy azt nem kell csinálni. A rövid töredékeket, amikre ráfutottam, kihagytam.
Ön hisz valamelyik babonában?
– Ezen soha nem gondolkodtam igazán. Mindig eltréfáltam. Nem igaz az, hogy nem hiszem – de az sem, hogy igen. Ez egy belső dolog, az ember lelkében lakozik. Amikor bajban vagyunk, és nem tudunk segíteni magunkon vagy máson, akkor jut eszünkbe, hogy talán valami segíthet – és ez a „valami” sokszor egy babona. Ezeket már csak fejben tartjuk. Az adatközlőim közül a legidősebb 1880-ban született – ez azt jelenti, hogy több mint 150 év tudása ment át hozzánk. Az ő világukban ezek a hiedelmek a mindennapi élet részei voltak, a miénkben már csak emlékek. Mi már csak a szöveget őrizzük, valamelyest köztesen vagyunk.
Melyik babona a leggyakoribb vagy legismertebb a vidéken?
– Nem készítettem statisztikát, de meg vagyok győződve, hogy az élet fordulóihoz kapcsolódó babonák – házasság, halál, gyermekszületés – vannak a legtöbben. Különösen a gyerekekhez kötődőek. Emellett a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmek nagyon jellemzőek. Hogyan ismerhetők fel, hogyan változtatnak alakot – ezek a legvarázslatosabb, mondaszerű történetek, és mindig kapcsolódik hozzájuk egy konkrét élmény, ha nem maga az adatközlő élte meg, akkor az a valaki, akit ő ismert.
Találkozott olyan személlyel, aki nagyon komolyan vette ezeket a hiedelmeket?
– Minden egyes adatközlőmre azt mondhatom, hogy igen. Velük találkoztam, és ők mindannyian nagyon mélyen és nagyon komolyan hitték, hogy az amit elmeséltek, szentül úgy van, ahogy mondják. Ha szabály volt arra, hogy milyen időjárás lesz az év folyamán, vagy milyen termés, az élet minden kis részletére megvolt a regula, hogy hogyan kell azt csinálni, és ők úgy is csinálták. A mai világban megkoptak a hiedelmek, a szokások. Sajnos még azok is, amik az ünnepekhez kötődnek. Megmaradt az ünnep, de azok a babonák, hiedelmek, amik az ünnephez kapcsolódtak, kikoptak, az már nincs a mi életünkben.
Melyik babona volt a legemlékezetesebb, amit hallott?
– Van egy, ami mindig megmaradt bennem. Kármelhegyi boldogasszony napjával (július 16.) kapcsolatos. Egy zentai 1903-ban született adatközlőm mesélte. „Anyámat Francinak hívták, és kisfiút szült, és azt mondta neki a bába asszony, hogy: te Franci, nagyon szép fiad van, egészséges, de én eleresztem a vérit neki, mert ez olyan szerencsétlenül hal meg, hogy örökké siratod.” Kármelhegyi boldogasszonykor, mindig történik valami, valami rossz, akkor történt meg. A fiút sokáig óvták, de 19 évesen, egy aratás során, leesett a kévék közül a lovak közé, a kocsi kereke átment a fején. Mikor mentek a kórházba, akkor még észnél volt, de megrepedt a koponyája. Vér nem volt sehol sem, mind az agyára ment, vér nem folyt, csak a szemén jött ki meg a fülén. Aznap még beszéltek vele, ez csütörtökön volt. Az anyja elment a bábaasszonyhoz, hogy elmondja, hogy most bekövetkezett a baj, és a bábaasszony még arra is emlékezett, hogy 3 óra volt, amikor megszületett a gyerek, és tudta, hogy 3 órakor fog meghalni, és vasárnap hajnali három órakor halt meg. Ez a babona, ami tényleg nagyon mélyen hatott rám – hallottuk Gyura Juliannától.
A könyv a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában, mgr. Hajnal Jenő szerkesztésében jelent meg.
Nyitókép: Dr. Gyura Julianna az újvidéki könyvbemutatón (Döme Szabolcs felvétele)
