Ajváros hónap van. Nemcsak otthon készítjük a finom paprikakrémet, hanem most már országos akcióvá nőtte ki magát a szerbiai finomság készítésének népszerűsítése. Tulajdonképpen csodálatos a sült paprika illata, meg ösztönző arra gondolni, amikor hideg téli estéken bekerül a kamrából egy-egy üveggel, mennyire tud örülni neki a család, és a háziasszony mennyi dicséretet zsebelhet be.
Ez egy kis muníciónak is felfogható, amikor az ember nekifog a 10–20 kilogramm paprika sütésének. De amikor már héjazni kell, nekem már ott fogytán van a lelkesedésem, mert tudom, hátra van még a daralás, a főzés, üvegbe töltés. De „csak azért is” csinálom minden ősszel, mert nálunk a kamra nem lehet ajvár nélkül.
De tényleg, vajon érdemes ennyi fáradságot, pénzt befektetni? Mindig meg is fogadom, hogy ez volt az utolsó. Aztán eljön az ősz – számomra az egyik legszebb évszak – és nem tudom azt elképzelni ajvárillat nélkül.
Nemcsak a mi udvarunkból száll fel ez a különleges illat, hanem a szomszédokról is tudom, ki mikor fog hozzá ehhez a nagy munkához.
