A magyar belügyi szervek a határátkelőn foglaltak le egy szerbiai állampolgár által vezetett autót, amelyet egyébként a német hatóságok nyomoznak, írja a 021.rs hírportál.
Közélet
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a június 2-ai helyhatósági választások szabályosságát elemző jelentése elsősorban a hatalomnak felel meg – értékelte Danijela Nestorović, a Környezetvédelmi felkelés (Ekološki ustanak) parlamenti képviselője és a választási feltételek javításáért felelős munkacsoport tagja. Nestorović a kritikus hangvételt hiányolja a jelentésből, szavai szerint az ODIHR nem vette lajstromba azokat a szabálytalanságokat, amelyeket az említett politikai tömörülés választási megfigyelői is é...
A 80 éves Magyar Szó Magvető mezőgazdasági melléklete idei nyereményjátékának sorsolását holnap, június 14-én, a 18 órakor kezdődő gálarendezvényünkön tartjuk, a Népkör MMK-ban, ahol egyben a Népkör évadzáró műsorát is megtekintheti a közönség. Az adai Satex cég jóvoltából az idén a főnyereményünk a már említett vetés-előkészítő, további ajándékaink:
– A szabadkai Intercomtól:
1.
Az USA szarajevói nagykövetsége válaszolt Aleksandar Vučić köztársasági elnök levelének központi kérdésére, miszerint hol írja, hogy Bosznia-Hercegovinában az állami vagyon a központi hatalom tulajdonában áll, nem pedig az entitásokéban. Ahogyan azt Jim O'Brien helyettes államtitkár a februári beszédében kifejtette, az állami vagyon kérdéséről a releváns intézmények folytathatnak párbeszédet, ám az alapállás továbbra is az, hogy a vagyon az állam tulajdonában áll – válaszolt a Nova.
Christopher Hill, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia EU-csatlakozásának nem Koszovó elismerése lesz a feltétele, hanem a Pristinával való kapcsolatok...
Meghatározott időre eltiltják a vezetéstől azt a verbászi illetékességű 45 éves személyt, aki járművével június 10-én, hétfőn okozott balesetet Újvidéken.
Ebben a balesetben súlyosan megsérült egy...