2025. március 27., csütörtök

A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákjai kétnapos blokádot jelentettek be

A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulói, akik eddig is részt vettek az oktatás felfüggesztésében, március 24-e és 26-a között 48 órás blokád alá vonják az iskola épületét – jelentették be közleményükben, amelyet a közösségi oldalakon is megosztottak.

A diákok állítása szerint a jelenléti oktatásban rendkívül kevesen vesznek részt, egyes esetekben egyetlen tanuló sem tartózkodik az órákon, ennek ellenére az e-Naplóban (esDnevnik) minden órát úgy jegyeznek, mintha az rendesen meg lett volna tartva.

– A diákok ezt az adminisztratív gyakorlatot elfogadhatatlannak tartják, hiszen az ilyen oktatás semmilyen formában sem tekinthető minőségi minőséginek – fogalmaztak a közleményben.

A blokád célja, hogy a gimnázium diákjai támogatásukat fejezzék ki Szabadka összes középiskolájának közössége iránt, amelyek különböző nyomásnak vannak kitéve, és amelyek véleménynyilvánítási jogai sérültek.

A diákok által létrehozott kommunikációs csapat a blokád első napján hivatalos közleményt nyújt be az iskola megbízott igazgatójának és a tantestületnek.

A közlemény szerint: A diákok a tanítás március 24-i befejezését követően legfeljebb 48 órán át tartózkodnak majd az iskola épületében. Az iskola épületébe kizárólag a gimnázium tanulói léphetnek be, akiknek azonosítás céljából be kell mutatniuk diákigazolványukat vagy e-Napló (esDnevnik) fiókjukat. A sportklubok edzései számára a kapukat megnyitják, hogy a sportolók használhassák az öltözőket és a tornatermet.

A diákok hangsúlyozták, hogy a blokád március 26-án, szerdán zárul, egy 16 perces csendes megemlékezéssel a tavaly november 1-jén, Újvidéken történt tragédia áldozatai tiszteletére.

Az intézményt blokád alá vonó diákok a kortársaik, tanáraik és a nyilvánosság támogatását kérték.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az intézményt blokád alá vonó diákok a kortársaik, tanáraik és a nyilvánosság támogatását kérték (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)