Jelena Selak, a hódsági (Odžaci) Proletarac óvoda igazgatónője lemondott tisztségéről – tudta meg nem hivatalosan az N1 hírportál.
Selak azt követően mondott le, hogy a nevezett intézmény óvóbácsiját, I.O.-t (26) letartóztatták, akit azzal gyanúsítanak, hogy a szülők engedélye nélkül fényképezett le gyermekeket.
Az igazgatónő lemondása azután következett be, hogy az elmúlt két hét során a hódsági szülők és polgárok egy csoportja két alkalommal is tüntetett a településen.
Az óvóbácsi gyermekeket fényképezett le, miközben azt mondta nekik, hogy senkinek se szóljanak a dologról, mivel ez „az ő titkuk".
Az eset miatt a Proletarac óvodát meglátogatta az illetékes tanügyi felügyelőség, emellett a tartományi ombudsman saját kezdeményezésre ellenőrzést jelentett be.
Nyitókép: Shutterstock