Kedves atya!
Nekünk a Jóisten egy szép világot ígért, ugye? Azt, hogy már itt a földön meg fogjuk tapasztalni a mennyországot. Talán nem jól értelmeztem? Ehhez képest földrengésről hallunk, és elrettenve követjük a híreket, melyben arról számolnak be, hogy tömegek halnak meg a romok alatt. Másutt háborúk, gyilkolások, mészárlások. Nemrég meg a koronavírus volt a legnagyobb ellenségünk...
Nem tudom, igazából ki az ember legnagyobb ellensége. Valóban nem tudom. Talán saját maga? És Isten? Kicsodája most Ő az embernek? Ő miért hagyja mindezt? Hiszen Ő az ember legjobb barátja, nem? Miért nem állítja le az embert, aki önpusztítást visz végbe? Milyen földi mennyország ez? Miért nem lép közbe Isten? Miért hagyja, hogy megsemmisüljön a világ, amit teremtett?
Dühös is vagyok, atya. Meg félek is. Vagy nem kell? Károly
Isten nekünk nem ígért szép világot. Még a kezdet kezdetén világosan megmondta az embernek: „A jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!” (Ter 2,17)
Később Mózessel leíratta a Második Törvénykönyvbe: „Népem, ha nem akarsz hallgatni az Úrnak, a te Istenednek arra a szavára, hogy tartsd meg és teljesítsd minden parancsát és szertartását, amelyet meghagyok neked, akkor az átkok sorozata száll rád.” (28,15)
Isten Fia eljött, hogy békés életet teremtsen a földön, de az emberek többsége nem tért meg Hozzá hittel, ezért Isten a világot pusztító, gonosz erők uralmában hagyta.
Egy napon, amikor Pilátus megöletett egy csoport hívő zsidót, meg 18 ember szörnyethalt egy leomló torony alatt, Jézus kijelentette: „Ha nem tértek meg, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” (Lk 13,3)
A városoknak, amelyek nem fogadták el Isten országa eljövetelének örömhírét, azt kiáltotta: „Jaj nektek! Szodomának könnyebb lesz a sorsa az ítélet napján, mint nektek!” (Lk 10,12)
Jeruzsálemet megsiratta a rá váró pusztulás miatt: „Jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19,43–44)
„Jaj a világnak a botrányok miatt!” A botrány a Jézus Krisztusba vetett hit megrontása. „Aki megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.” (Mt 18,6–7)
A hit megrontása miatt jaj az emberiségnek: „Nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. Sokan megrendülnek majd hitükben. Elárulják és meggyűlölik egymást. Mivel felgyülemlik a gonoszság, sokakban kialszik a szeretet.” (Mt 24,7.10.11) „Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek.” (Lk 21,25–26)
Isten tehát nem szép világot ígért, hanem éppen ellenkezőleg, önmagát pusztító világot: földrengéseket, tömegek szörnyethalását romok alatt, háborúkat, gyilkolásokat, mészárlásokat, olyan járványokat is, mint a koronavírus. De ennek nem Isten az oka, hanem az istentelen ember. Nem Isten az ember legnagyobb ellensége, hanem maga az ember, az Istennek hátat fordító ember.
Isten ezt mondja egy helyen a Bibliában: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell. Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam, igazságod, mint a tenger hullámai. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt.” (Iz 48,17–19)
Isten az embernek Édenkertet, paradicsomkertet teremtett a földön. Az ember ebből kiszökött: „Amint meghallotta az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált, az ember elrejtőzött a kert fái közé az Úr Isten színe elől. A föld átkozott lett miatta, neki meg a halállal vissza kell térnie a földbe, mert amelyből vétetett, mert por, és visszatér a porba!” (Ter 3, 8.17.19.)
Isten Fia eljött a földre, hogy kimentse az embert ebből a pusztuló világból, és visszavigye az égi Édenkertbe, a mennyei paradicsomba. Elsőnek a jobb latort mentette meg a szörnyű haláltól: „Ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43) Ma „a porba való visszatéréstől” menti azokat „a tömegeket, amelyek a földrengések romjai alatt halnak meg”, ugyanígy „a háborúk, gyilkolások, mészárlások áldozatait”: mindezek a haláluk napján vele lesznek az égi paradicsomban, ha nem rontotta meg őket a hitetlenség. Így ezek az emberek „már itt a földön megtapasztalják a mennyországot”, igaz ugyan, hogy haláluk napján, és úgy, hogy innét a földről mennek be a mennyországba.
De azok is megtapasztalhatják a mennyországot a földön, akikre nem szakad rá semmilyen pusztító, gonosz erők gyilkolása, ha hittel befogadják magukba Isten Fiát: azokba beleköltözik a mennyország. Ezt így mondta ki Jézus Krisztus, a Megmentő: „Aki szeret engem, Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23) „Isten országa a földön – ahogy Pál apostol mondja –: igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” (Róm 14,17)
Akik befogadják magukba Istent, azok szép világot látnak, boldog életet élnek, még akkor is, ha körülöttük földrengések, gyilkolások, mészárlások, világjárványok vannak. Ezek nem érintik lelkük békéjét és örömét, mert azt a bennük lakozó Istentől kapják.
Isten a legjobb barátja az embernek, a megmentője, nem pedig a pusztítója. Hagyja, hogy „földrengések legyenek, tömegek haljanak meg a romok alatt, másutt háborúk, gyilkolások, mészárlások dühöngjenek, meg a hírhedt koronavírus. Nem állítja le az embert, aki önpusztítást visz végbe, nem lép közbe, hagyja, hogy megsemmisüljön a világ, amit teremtett.” Ha nem hagyná, ha közbelépne, akkor a földrengésben összeomló világot, a háborúzó, gyilkoló, mészárló emberiséget meg kellene semmisítenie, ahogyan ezt tette az özönvízzel Noé idejében. De már akkor megígérte, hogy többé ilyet nem tesz a világgal, hanem majd személyesen eljön, és elhozza Isten országát az emberek lelkébe, a jóakaratú embereket pedig, amikor testileg meghalnak, felviszi az égi paradicsomba, a boldog, örök életbe, a rosszakaratú embereket meg a pokolba taszítja, és egy „új eget, új földet teremt, az igazságosság hazáját.” (2Pét 2,13)
Ezért nem szabad dühösnek lennünk a világot sújtó rengeteg csapás láttán, és nem kell félnünk semmiféle rossztól. A világunk a pusztítások miatt nem szép, itt a földön a gonoszság miatt nem tapasztalunk mennyországot. De itt van a Jóisten velünk és bennünk, Ő békével és örömmel töltheti meg a szívünket, és akkor már szépnek látjuk a világot, és magunkban megtapasztaljuk a mennyországot.
Csak meg kell térnünk Hozzá, hogy ne vesszünk el semmilyen dühöngésben.
Olofsson Károly – Placid atya (született Rákosszentmihályon 1916. december 23-án, elhunyt Budapesten 2017. január 15-én) bencés szerzetespap, tanár, egyházi író. 1946-ban szovjet katonai bíróság tíz év Gulagra ítélte koholt vádak alapján. Ott találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rámtalált az életfeladatom.”
Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást. „Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?”
101 évet élt meg a földön a világ „legboldogabb embereként”, ebből 10 évet a legszörnyűbb láger poklában. Miért volt a legboldogabb ember? Mert benne volt a Mennyország, a lelkében volt Isten országa, mely „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”, és ezért szépnek és örömtelinek látta az őt körülvevő csúnya világot.
Erre, hogy boldog tudjon lenni és szépnek tudja látni a világot, azzal képesítette magát, hogy 4 életszabályt követett: 1. A szenvedést nem szabad dramatizálni. Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember. 2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit. 3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat. 4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.
Ez azt bizonyítja, hogy az ember, ha a benne lakó Istennel – aki maga a Mennyország – tud élni, akkor szépnek látja a világot, és megtapasztalja már itt a földön a mennyországot. És nem kell dühösnek lennie, amiért Isten nem állítja le az önpusztítást végző embert, nem lép közbe, hanem hagyja, hogy megsemmisüljön a világ, amit teremtett. És nem kell félnie és elrettennie, amikor hallja a híreket a tömegek szörnyethalásáról a romok alatt, meg a háborúkról, gyilkolásokról, mészárlásokról és a nemrégi koronavírusról.
