A šidi tranzitállomáson megközelítőleg négyszáz migráns van. Köztük olyanok is, akik már 20 napja tartózkodnak a horvát határátkelő közelében lévő átmeneti befogadóállomáson. Mások épp akkor érkeztek meg az Európai Unió keleti kapujába, amikor lezárták a balkáni migránsútvonalat. A Šid melletti Adaševci befogadó központban valamivel kevesebb mint 400-an vannak, és még kétszáz illegális bevándorlót helyeztek el a principovaci táborban. Tovább nem utazhatnak, hiába jutottak el már több ezer kilométerre háborús országokban lévő otthonuktól.
Ebédosztás a šidi táborban (Hegedűs Dániel felvétele)
A korábbiakhoz viszonyítva teljesen megváltozott az élet a táborokban. Míg eddig csak néhány órát töltöttek el a migránsok ezeken a helyeken, hiszen átutazóban voltak, vagy legfeljebb egy éjszakát maradtak, most napok, sőt hetek óta itt vannak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága gondoskodik róluk, naponta háromszor kapnak élelmiszercsomagot, de arra panaszkodnak, hogy mindennap ugyanazt adják nekik. Meg igaz ugyan, hogy vannak zuhanyzók, de nincs váltóruhájuk.
Adaševciben megnyitották a motel emeleti részét is. Eddig ezen a pihenőhelyen csak a földszinten és a parkolóban múlathatták az időt az átutazók, majd felállítottak két hatalmas sátrat, ahol már éjszakázni is lehet, most meg, akár egy valódi motelben, a szobákat is a legsérülékenyebb populáció rendelkezésére bocsátották. Itt helyezték el azt a 20 édesanyát, akik kisgyermekeikkel utaznak. Az egyedül élő anyukák is itt vannak, meg a férjes asszonyok is, de a férjeket nem engedik fel a szobákba a felségekhez meg a gyermekekhez, ők sátorban alszanak. Napközben a közösségi termekben találkozhatnak.
Az UNHCR munkatársaitól úgy értesültünk, hogy nincs feszültség a helyszínen, kisebb súrlódások akadnak, de azokat menet közben megoldják. Nagy gondnak tartják viszont, hogy az itt tartózkodók nem kapnak meleg ételt. Attól tartanak, hogy valaki megbetegszik, ezért várhatóan napokon belül meleg ételt is osztanak majd nemcsak az adaševci, hanem a másik két táborban is.
A migránsoknak két lehetőségük van, hogy ebből a csapdahelyzetből kikerüljenek: egyik, hogy menedékjogot kérnek Szerbiától, a másik, hogy visszamennek származási országukba. Egyiket sem fogadják el, illetve nem akarnak élni a lehetőséggel, mert mint mondják, Szerbia rossz gazdasági helyzetben van, itt nem akarnak maradni, haza meg nem mehetnek, mert ott háború van. Arra várnak, hogy valamilyen csoda folytán mégiscsak megnyílik a határ az Ókontinens belseje felé.
Nagyon sok a kisgyermekes család és többen vannak olyanok is, akik itt rekedtek, de családjuk egy része átjutott már az unió területére. Nekik az UNHCR segít a családegyesítésben.
Nem jönnek már a horvát szerelvények Šidre, mert nincs utas, akit tovább vihetnének, ugyanis ahhoz, hogy valaki tovább utazzon, érvényes úti okmányokra és vízumra van szüksége. Akik Šiden és környékén tartózkodnak, azoknak ilyen dokumentumaik nincsenek. Hogy mi lesz velük, nem tudni, voltak, akik azt mondták, ha kell, hónapokig várnak itt Szerbiában, mert nem tudják elhinni, hogy Európa nem engedi be őket.
