2024. december 22., vasárnap

Rendszeres járatot indított Budapest és Belgrád között az AirSerbia

Új, nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia, így hétfőtől hetente 17 járatot indít Belgrád és Budapest között – közölte a szerb nemzeti légitársaság.

A rendszeres budapesti járat mellett további húsz olyan úti cél felé indít gépeket az Air Serbia, amely nem volt elérhető az előző évben. Az első budapesti gép már hétfőn reggel elindult és meg is érkezett a magyar fővárosba.

Bosko Rupic, az Air Serbia stratégiai igazgatója azt is közölte, hogy folyamatosan követik az igényeket, és ezek mentén növelik majd a járatszámot a két főváros között. Reményét fejezte ki, hogy a közvetlen járat Belgrád és Budapest között hozzájárul a két főváros jobb összeköttetéséhez, és felgyorsítja az utasok európai mozgását.

A közlemény szerint a Belgrád-Budapest járat bevezetését követően az utasok sokkal jobb összeköttetésekkel utazhatnak a továbbiakban Magyarországról Spanyolországba, Olaszországba, Görögországba, Ciprusra, az Egyesült Államokba, de a nyugat-balkáni térség országaiba is.

Az Air Serbiának tavaly több mint 2,76 millió utasa volt, ami 73 százalékos növekedést jelentett a még a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal küzdő 2021-es évhez képest. A vállalat 2022-ben három légikikötőjéből - Belgrádból, Nisből és Kraljevóból - összesen 31 420 járatot indított. Emellett tavaly 15 új úti céllal és hét új repülőgéppel bővült a szerb légitársaság kínálata.

Az Air Serbia részvényeinek 51 százaléka a szerb állam, 49 százaléka pedig az Egyesült Arab Emírségek Etihad légiközlekedési vállalatának a tulajdonában van.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Unsplash