2024. december 22., vasárnap

Egyre drágábbak az esküvők, de nem ez a legnagyobb gond

Szerbiában egy esküvőre megközelítőleg 200 személyt hívnak meg, a költségek pedig elérhetik a 20 ezer eurót, állítják az esküvőszervezők. Nem csoda, hogy az ajándékok is megváltoztak: az állólámpát, a csillárt és a festményeket felváltották a borítékok.

Múlt évben mintegy 35 ezer esküvőt szerveztek országszerte. Ez több mint korábban, hiszen a koronavírus megváltoztatta a fiatalok terveit. Az illetékesek elmondták, hogy azonban a tavalyi évhez képest idén nincs akkora nyomás.

Úgy vélik, az idei átlag megegyezik majd a 2019-essel. Emellett a koronavírus azt is bebizonyította, hogy egy kisebb létszámú esküvőt 90 nap alatt is meg lehet szervezni.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha teljes egészében szeretnék a fiatalok megvalósítani az álomesküvőjüket, akkor érdemesebb másfél évvel korábban elkezdeni a szervezést. Hozzátették, hogy ma egy esküvő 40 százalékkal többe kerül, mint korábban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com