EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Jézus még két napig ott időzött még, ahol volt.
Amikor megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Jézus a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt és így szólt: „Vegyétek el a követ!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
Betániában volt három testvér: Márta, Mária és Lázár. Jézus, amikor apostolaival arra járt, gyakran betért hozzájuk. Az evangélium erről többször is ír. A nagyböjt ötödik vasárnapján felolvasandó evangéliumi részlet is ott játszódik le, Betániában.
Lázár nagyon megbetegedett, halálán volt. A testvérei üzentek is Jézusnak abban a biztos reményben, hogy aki olyan sok beteget meggyógyított, most a jó barátját, Lázárt is meggyógyítja. Jézus azonban úgy tett, mintha ez őt nem is érintené. Ott, ahol volt, folytatta a tanítást és az emberekkel való foglalkozást. Ha tudjuk, hogy Jézus nem volt közömbös, hanem a gyógyításnál valami sokkal nagyobbat, fontosabbat akart tenni pontosan Lázárral, akkor ez nagy üzenet a számunkra. Sokszor érezzük úgy, hogy Isten nem is törődik velünk, szem elől tévesztett minket, úgy tűnik, hogy a mi bajunk nem az Ő baja. Ezt különösen és gyakran akkor érezzük, amikor imádkozunk azért, hogy valami baj elkerüljön minket, vagy valaki a szeretteink közül meggyógyuljon, vagy mi magunk gyógyuljunk meg, de a baj mégis bekövetkezik: a hozzátartozónk meghal, a mi betegségünk meg csak rosszabb lesz. Ilyenkor mi is hajlamosak vagyunk Mártával és Máriával azt mondani: „Uram, ha itt lettél volna…” (Jn 11, 21) De még ha nem is zúgolódunk Isten ellen, ha megpróbáljuk elfogadni az akaratát, akkor sem értjük Isten látszólagos távolmaradását. Nagyon jó, ha ilyenkor azt is kimondjuk Mártával: „De most is tudom, hogy bár mit kérsz az Istentől, megadja neked.” (Jn 11, 23)
Jézus akkor érkezett meg Betániába apostolai kíséretében, amikor már Lázár nemcsak hogy meghalt, hanem már négy napja el is volt temetve egy barlangszerű kriptasírba. zsidóknál akkor és ott az volt a szokás, hogy nagyon hamar temettek a forró éghajlat miatt, és miután a rokonok megérkeztek, fel-felnyitották a kriptasírt, hogy bemehessenek elsiratni a halottat. Amikor Jézus megérkezett Lázár sírjához, kérte, hogy nyissák ki. Márta ellenkezett, mert Lázár teste már bomlásnak indult, és a zárt sírban nagyon erős szaga volt. Jézus mégis kérte, hogy tegyék meg. Ekkor isteni hatalmával úgy hívta ki a negyednapja halott Lázárt a sírból, mintha álomból ébresztette volna: „Lázár, jöjj ki!” És a halott kijött leplekbe csavart állapotában. Jézus figyelmeztette az álmélkodókat, hogy oldozzák fel Lázárt, hogy járni tudjon. Lázár tehát feltámadt a halottaiból.
Gondolkozzunk el, hogy értjük-e ezt a szót: „feltámadás”. Sok alkalommal tapasztalom, hogy még a hívek között is sokan vannak, akik nem értik, hogy miről van szó igazán, és ezért nem valami mély meggyőződéssel szólnak a holtak feltámadásáról. Először is meg kell érteni, hogy Lázár feltámadása és Jézus feltámadása között ég és föld különbség van.
Lázár feltámasztása nagyon nagy csoda, de Lázárnak csak a földi élete folytatódott. Ő a feltámadása után is pontosan olyan volt, mint a halála előtt volt: öregedett, betegedett, újra meghalt, eltemették, és a teste mai napig a sírjában nyugszik.
Jézust testét nagypénteken este megmosták, gyolcslepedőbe csavarták, a fejét kendővel átkötötték, és betették Arimateai József újonnan metszet kriptasírjába. Ezt a sírt a főpapok lepecsételték, őröket állítottak oda, hogy bebizonyítsák, Jézus nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy harmadnapra feltámad. A sír azonban harmadnapra üres lett. A bejáratott lezáró kő eldőlt, a kriptában csak a Jézus testére csavart leplek és a fejére kötött kendő volt. (Jn 20, 1–10) A katonák, akik őrizték a sírt, nem látták Jézust a sírból kijönni.
A húsvéti képek és szobrok, amelyek Jézust a győzedelmi zászlóval a kezében gyakran úgy ábrázolják, hogy kiszáll a sírból, csak szimbólumok, jelképek. Jézus nem tért vissza a földi életbe, mint Lázár. Jézus legyőzte a halált. Megdicsőülten, az örök életre támadt fel emberi testével. Jézus soha többé nem fog meghalni. Negyven napig a feltámadása után különböző alkalmakkor megmutatta magát azoknak, akik hittek benne. Feltárta, hogy valóban azzal a testtel támadt fel, amelyet keresztre feszítettek, de azt is éreztette, hogy már nem a földi, fizikai törvények szerint él. Jézus megjelent és eltűnt, ajtónyitás nélkül; nem ismerték meg, csak akkor, ha Ő ezt akarta; megígérte a jelenlétét akkor is, amikor már nem volt látható, majd kilátásba helyezte az Ő dicsőséges, győzedelmes második eljövetelét, mint biztos reménységet azoknak, akik hisznek benne, követik az Ő parancsait és várják az eljövetelét.
Miért fontos ezt a két feltámadást nagyon jól megkülönböztetni egymástól?
A hitvallás utolsó mondatát vagy jól értjük, vagy nem mond semmit. „Hiszek a bűnök bocsánatában, a test föltámadásában és az örök életben.” Mi, keresztények nem abban hiszünk, hogy egy napon a halottaink visszajönnek a földi életbe, mint ahogy Lázár visszajött. A halál azért fájdalmas, szomorú, mert az a földi életnek a visszavonhatatlan vége. A temetőben a sírok, síremlékek csak emlékeztetnek a szeretteinkre, akiktől ott vettünk búcsút. Ők az örök életben vannak, és testük az örök dicsőségre fog feltámadni úgy, mint ahogy Jézus feltámadott, és ahogy Máriát, az édesanyját is felvette a dicsőségbe testestől, lelkestől. Mi Jézus második eljövetelével ezt a dicsőséges beteljesülést várjuk. Sokan a világ végéről beszélnek, és ezzel riogatják az embereket. Mi a végső diadalmas beteljesülést várjuk Jézussal. Erről beszél Jézus: „Amikor ez beteljesedésbe kezd menni – a világ összeomlása –, nézzetek fel és emeljétek fel fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” (Lk 21, 28)
Ez a mi hitünk, ez a mi reménységünk, ez a mi vigaszunk.
