Üdvözlöm, atya!
Pár éve új országba költöztünk: más világ ez, nem az otthonunk. Próbálunk beilleszkedni. Szerettem volna kapcsolatokat építeni. Senki se vesz be bennünket a társaságba. Ha vendégségbe hívok valakit, nem hívnak vissza. Felületes kapcsolatok ezek. Rosszul érint mindez. Abszolút senkit se érdekel itt, hogy mi ki vagyunk. Barátok, család nélkül kell élnünk hármasban.
Mivel tudna vigasztalni? Köszönöm előre is. Ella
Az idegenség ma már világjelenség. A jóléti társadalmakban az emberek bezárkóznak a saját kis világukba – az ősrégi életelv alapján: Az én házam az én váram! –, komfortzónájukba, nem érdekli őket a többi ember, és csak a hozzájuk hasonlókkal ápolnak kapcsolatot, idegenekkel nem. Sőt el is zárkóznak az idegenektől, elfordulnak tőlük, ha ezek közelednek hozzájuk, mert félnek a másságuktól. Minden új emberrel való ismerkedés kizökkent a megszokottból, kihívásokat támaszt és alkalmazkodásra kényszerít. Ennek a fáradságát pedig a szokásaihoz ragaszkodó ember nemcsak hogy nem vállalja, hanem még menekül is tőle. Ez az elzárkózás már megvan a saját nemzetén, a saját honfitársain, polgártársain belül is, a közelben lakókkal és élőkkel szemben is. Ennek a közönynek a gyökerében az van, hogy igazán nincs is szükség a többi emberre, szinte mindenkinek elegendő az az egy-két ember, akivel rokoni vagy munkatársi kapcsolatban van. Ezért a kapcsolatkeresők sehol nem tudnak beilleszkedni, senki nem veszi be őket a társaságukba, senki nem akar velük barátkozni, nincs érdeklődés irántuk, teljesen magukra maradnak.
Az új országba, az idegenbe költözőket pedig nemcsak a közömbösség fogadja, hanem még rájuk zúdul hideg zuhanyként az úgynevezett xenofóbia is, ami idegengyűlöletet jelent, beteges félelmet az idegenektől vagy enyhébb formájában negatív érzelmet velük szemben.
Az idegen szavak szótára így határozza meg ezt a fogalmat:
„A xenofóbia idegenekkel, külföldiekkel szemben, illetve valamennyi általuk képviselt értékkel, szokásaikkal, külső megjelenésükkel és általában viselkedési gyakorlatukkal szembeni erős, irracionális gyűlöletet és gyanakvást jelent. A xenofóbia szó szerinti jelentése: idegenekkel szembeni ellenszenv vagy irtózás. Az idegen ebben az esetben minden olyan személy, aki különbözik tőlünk, akár mint kulturális csoport, nemzet tagja stb.
A xenofóbia valamely közösség vagy egy társadalom egészének elszigetelődéséhez vezet, abból a célból, hogy fenntartsa függetlenségét, és elejét vegye a létét fenyegető (ilyennek tekintett) idegen befolyásnak. Az etnikai és vallási előítéletek, a rasszizmus, a nacionalizmus és a sovinizmus erősíti a xenofóbiát. A xenofóbia szélesebb körben elterjedt alacsonyabb iskolázottságú emberek és autoriter típusú személyiségek körében.
A xenofóbia többnyire etnikai sztereotípiák és előítéletek eredményeként jött létre, másfelől ilyeneket használ fel félelmei igazolásául.”
Mivel a migráció ma már világjelenség, ezért a xenofóbia is szinte mindenütt jelen van, és úgy tűnik, hogy az új országba költőzőknek lehetetlenné teszi az ismerkedést, az új kapcsolatok kialakítását.
Lehet-e mégis valamit tenni? Igen, lehet valamit tenni ezen a téren. Nem lehetetlen barátokat szerezni, közösségbe lépni, csak tudnunk kell a módját. Itt is érvényes az a szabály, hogy aki tudja, annak sikerül.
Alkalmazni kell a lelki mesterek tanácsát: Senkivel se találkozz hiába!
Mindenki, akár idehaza, akár külföldön mindennap sok emberrel találkozik: utcán, üzletben, munkahelyen, hivatalokban, különféle helyeken, elmennek egymás mellett, együtt tartózkodnak valahol, csinálnak valamit együtt, valami program összehozza őket. Érdekes lenne napról napra megszámolni, hány emberrel érintkeztünk valami módon. Az ismerkedni akarónak ezekre az összefutásokra kellene figyelnie, hogy azok ne legyenek hiába.
Ez a figyelés azt jelenti, hogy érdeklődve nézi az útjába kerülő embert. Kutatja, mi van az arcára írva, hogyan viselkedik, van-e valami látható szükséglete. Ha így megnyílik feléje, akkor valamit mindig észrevesz, ami utat nyit feléje. Kérdezhet tőle valamit, szóvá tehet valamit, segítséget kínálhat fel neki valamiben.
Ha ez a másik elfogadja a közeledést, akkor teljesen oda kell fordulni hozzá. Meg kell hallgatni, ha válaszol a kérdésre; bővebben ki kell fejteni a rá vonatkozó megjegyzést, hogy megértse a méltatást; szolgálatára kell állni a segítségnyújtásban.
Ezek után el lehet kezdeni az érdeklődést a kiléte, a hogyléte iránt. Ha hajlandó magáról beszélni, akkor elindul a barátkozás vele. És ha neki jólesik ez a beszélgetés, akkor már szóba jöhet egy újabb találkozó, meg lehet határozni az idejét, a helyét, és akkor mélyül a kapcsolat. Ha az ismerkedés nem egyoldalú, hanem ő is elkezd érdeklődni, akkor megszületik az új kapcsolat.
Ebből a szempontból lényeges értékelni mindig azt az embert, akivel a jelen pillanatban összetalálkozunk, és akivel szóba lehet elegyedni. Azt kell tudatosítani magunkban, hogy nem véletlen ez a találkozás, ennek lehet valami rendeltetése. Akár a mi számunkra, akár a másik számára. Lehet, hogy a mi szükségletünkre éppen ő ad megoldást, vagy az ő szükségletére mi adjuk a megoldást. Ezért nem volna szabad, hogy hiába találkozzunk vele, kihagyjuk a találkozásból származható megoldást. Ez a megoldás nem mindig a jelenre vonatkozik, lehet, hogy egy közeli vagy távolabbi jövőben ugrik be. De biztos, hogy semmi se véletlen, semmi sem értelmetlen, minden eseménynek, dolognak van valami rendeltetése. Ezért nem szabad senkivel se hiába találkozni.
Ez a másik idegen ember látszatra lehet jól szituált, látszólag lehet közömbös vagy xenofóbiás, nem láthatóan azonban lehet problémás ember, lehetnek gondjai, bajai, amik iránt a hozzátartozói és barátai közömbösek vagy elutasítóak. Ha mi érdeklődve ráérzünk, rátapintunk ezekre, akkor ő bennünk egy rokon lelket talál, és befogad a szívébe.
Ezt az érdeklődést fenn kell tartani nemcsak az utunkba kerülők iránt, az ismeretlenek iránt, hanem azok iránt is, akikkel gyakran találkozunk, akikkel meghatározott körülmények hoznak össze, akikkel valami közös program köt össze. Minden alkalommal náluk is kutatnunk kell, mi van az arcukra írva, hogyan viselkednek, van-e valami gondjuk. Az idegenség, az egymástól való elzárkózás ugyanis ebben a mi közömbös korunkban megvan mindenhol, idehaza is, külföldön is. Itt is, a mi hazánkban is lehetünk magányosak, magunkra hagyottak még a családtagoktól is, az ismerősöktől is. Ezért is szükséges kapcsolatokat teremteni, barátságokat szőni, szolidaritást létrehozni.
Ez az érdeklődő módszer azért hatásos mindenütt a világon, mert minden embernek alapvető szükséglete, hogy szeretetet, megértést, támogatást kapjon. És ha megkapja éppen abban a pillanatban, amikor erre égető szüksége van, akkor a vele való találkozás nem lesz hiába, akkor ő is megnyílik a vele való kapcsolatra, bevesz a társaságába, baráttá válik. Igaz, általában 100 közül egy, aki ezt megteszi, de a következő 100 közül még egy, aztán még egy, és így lassan kialakul egy befogadó közösség, és nem kell senkinek idegenként élni sem idegenben, sem idehaza.
Az önzetlen szeretet, az érdeklődés, a szolgálatkészség családot, közösséget teremt.
