A bölcsességek egész évezredre meg tovább is szólnak. Ha nem így lenne, napi okoskodás volna a nevük, és gyorsan elvesznének. Csak hát bölcs uralkodók – ha mostanság másként nevezzük is őket – kellenek a bölcsesség fölismeréséhez. Bár István király az intelmeit a fiához intézte országa fölvirágoztatása érdekében, ha évszázadokra előre mutató gondolatokat keresünk bennük, nemhogy csak a magyaroknak, hanem egész földrészünk vezetőinek érdemes lenne megszívlelniük tanácsait. Mert ami elveszett belőlük, annak a legtöbbje mindenkinek a kárára ment. Első királyunk ugyanis első helyre tette a keresztény hitet, mondván, hogy nem elég hinni, jót is kell cselekedni. Ehelyett Európa más irányba, lejtőre is, zsákutcába is fordult. Persze azt is mondta István király, hogy „semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi nem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”, ilyesféle uralkodásra okította Imre herceget, nem pedig zsarnokságra.
A bölcs uralkodó számára hasonlóképp követelmény az elődök követése, nem a királyért, hanem a királyságért, az országért: „Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. (…) Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.” Elavult tanácsok? Aligha, csak sokfelé mellőzöttek; meg azon kevesek is, akik betartják. Mostanság mintha a legnagyobb kihívást a bölcs vezetők és bölcs döntések megtalálása jelentené. Pedig okos ember rájuk útmutatót kap az Intelmekben. Mert a király azt is kimondta, hogy „ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk”.
Nyitókép: Illyés Tibor/MTI
