A Székelytúr Kft. szervezésében, valamint a Corvinus Zrt. támogatásával a hétvégén (péntek, szombat, vasárnap) Székelykevén megtartják az Al-dunai üzletemberek első találkozóját.
A háromnapos tanácskozáson a hangsúlyt a mezőgazdaságra, a vállalkozás-fejlesztés lehetőségeire és a falusi turizmusra fektetik. Több hazai és anyaországi vendég tart majd előadást, bemutatkoznak a vállalkozók, a tanácskozás részvevői pedig ellátogatnak Pancsovára, Hertelendyfalvára, Sándoregyházára és Fejértelepre.
Mint ahogy a szervezők nevében Dani Ernő tájékoztatott bennünket, a találkozónak A Dél-bánáti magyarság megmaradásáért címet adták, legfontosabb célja pedig az, hogy bemutassa a környező települések és vállalkozók üzleti lehetőségeit, elsősorban pedig az anyaországi üzletemberek érdeklődését szeretnék felkelteni. Székelykeve és a környék földrajzi fekvése, Belgrád közelsége, valamint a vidék magyarjainak a vállalkozói készsége új távlatokat nyithat a piacát, cél-csoportját bővíteni kívánó üzletembereknek.