Szerbia legjobb bírója volt
Dr. Zoran Đinđić miniszterelnök meggyilkolásának a tárgyalása öt év alatt lezajlott, sok háborús bűnöst ennyi idő alatt Hágában is elítéltek. Ripszon István nagybecskereki bíró viszont már hatodik éve harcol igazságáért. És egyre valószínűbb, hogy ügyében a végszót a strasbourgi székhelyű nemzetközi bíróság fogja majd kimondani.
Elsősorban azért, mert mint mondja, esetében nem a jog, hanem a politikai indíték a hangadó. Ripszon bíró esetével többször is foglalkoztunk, de mivel az ügyének újabb fejleményei vannak, úgy érezzük, hogy erről is kötelességünk tájékoztatni. Esete ugyanis nem csak figyelmet keltő, hanem rémisztő is. Mert ha egy szakmailag és emberileg megbecsült, köztiszteletben álló bíró képtelen bizonyítani igazát, miközben jómaga és családja az anyagi csődbe jut, akkor mit remélhet egy egyszerű ember, ha netalán hamis vádakkal az ítélőszék elé kerül.
Ripszon Istvánt, a Nagybecskereki Községi Bíróság bíróját 2004. május 26-án a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) nagybecskereki központja megvesztegetés gyanúja miatt bekísérte. Később kiderült, hogy – törvényellenes módon – hosszabb ideje lehallgatták a család telefonbeszélgetéseit, sőt videofelvételeket is készítettek róluk. A köztiszteletben álló nagybecskereki bírót – aki eredményessége alapján a 2003-as év legjobb bírója volt Szerbiában – azzal gyanúsították, hogy bírói minősítésben jogi tanácsokat adott Anđelko Bitević üzletembernek, akitől annak fejében (áruban) ajándékot kapott. Felfüggesztették állásából és vádat emeltek ellene annak ellenére is, hogy az illető tárgyban soha nem volt felhatalmazott, úgynevezett eljáró bíró. A vádiratot Dragan Lazić kerületi ügyészhelyettes írta, aki a közelmúltban megvesztegetés gyanújával több hónapot töltött vizsgálati fogságban, és bűnvádi eljárás folyik ellene. Hosszadalmas eljárás után a Pancsovai Kerületi Bíróság büntetőtanácsa (amelynek elnöke Ksenija Ogrizović bíró volt) felmentő ítéletet hozott ügyében. A döntést azzal indokolták meg, nem volt bizonyíték arra, amit a vádiratban írtak. Az ítéletet mindkét fél, vagyis a felmentett Ripszon is megtámadta, ugyanis szerinte a felmentő ítélet valójában azért született, mert nem is volt bűntett, vagyis az, amiért vádolták, nem bűncselekmény.
A fellebbezésekről a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem tárgyalt, hanem az eljárás szabályainak lényeges megsértése miatt – hivatalból – hatályon kívül helyezte az ítéletet, és visszaküldte az elsőfokú pancsovai bíróságnak. A megindokolás szerint ugyanis az elsőfokú eljárást az úgynevezett nagy tanácsnak kellett volna levezetnie (két bíró és három ülnök), nem pedig a kis tanácsnak (egy bíró és két ülnök). Amikor elkezdődött az eljárás, akkor erre a bűncselekményre 1-15 évi börtönbüntetést lehetett kiszabni. Időközben (2005-ben) módosították a BT-t, és újabban 2-12 év jár érte. Különböző szinteken eddig összesen 18 bíró ismerkedett meg az üggyel, ezért furcsa, hogy ezt a formai dolgot csak most vették észre. Egyes bírók ráadásul részt vettek több tanács munkájában, vagyis a korábbi és a mostani ítélet meghozatalában is. Ugyanakkor ilyen esetekben (amikor időközben változik a törvény) a vádlottra mindig az enyhébb törvényrendelkezést kell alkalmazni. Ripszon bíró esetére, úgy látszik, ez sem vonatkozik.
– Nyilvánvaló a cél, hogy megakadályozzanak abban, hogy a többiekkel egyenrangú feltételek mellett megpályázhassam a bírói vagy az ügyészi kinevezést. Mert ha valaki ellen bűnvádi eljárás folyik, az nyilván nem élvez elsőbbséget. Ennek ellenére pályázni fogok. Közben panasszal fordultam az Alkotmánybírósághoz, mert a Legfelsőbb Bíróság döntésével megsértették az igazságos bíráskodásra való alkotmányos jogomat, vagyis megsértették az Európai Konvenció hatodik szakaszának első bekezdését és az Alkotmány 32. szakaszát. Az Alkotmánybíróságtól azt követelem, hogy mielőbb helyezze hatályon kívül a Legfelsőbb Bíróság döntését, vagyis július 7-e előtt, amikorra a pancsovai bíróság bejelentette az ügyem újbóli tárgyalását– mondja Ripszon István.
A lehetséges forgatókönyv szerinte a következő lesz: az elsőfokú büntetőtanács bírája mellé még egy bíró kerül, és egy ülnökkel bővül, hogy eleget tegyenek a formális követelménynek, felolvassák a tárgyat, aztán ugyanolyan döntést hoznak majd, mint előző alkalommal. Ezzel a tisztességtelen huzavonával pedig ő esélyt sem kap az újbóli kinevezéshez, és bebizonyosodik, hogy az eljárás ellene nem jogi, hanem politikai okból folyik, immár hatodik éve. Ripszon bíró bízik abban, hogy akik közvetlenül vagy közvetve részt vettek az ellene folyó eljárásban, egyszer majd felelni fognak, az államnak pedig meg kell térítenie az őt ért kárt. De azzal is tisztában van, hogyha a hamarosan esedékes bírói kinevezésekkor kimarad, akkor bírói karrierje megpecsételődött. Ezt viszont semekkora pénzösszeggel nem lehet kártalanítani.
