Miroslav Vasin tartományi munkaügyi titkár pénteken, szabadkai látogatása során elmondta, összesen 575 projektum érkezett be hozzájuk. Mint elmondta: ezeket nem fogják figyelmen kívül hagyni, hanem az elkövetkező munkájukat úgy szervezik meg, hogy érvényt szerezzenek ezeknek a projektumoknak is. A közmunkákra benyújtott, majd jóváhagyott pályázatok megvalósításáról tegnap írták alá szerződést a pályázatot benyújtó intézmények képviselői, a Munkaközvetítő Szolgálat, valamint Vasin tartományi titkár.
– Észak-Bácska területéről összesen 65 projektumot adtunk át a tartománynak, amelyek közül 16-ot hagytak jóvá. Ezek közül 9-et Szabadka területén valósítanak meg. Jelentős pénzösszegeket különítettek el ezekre célokra, mintegy 32 millió dinárt, amely során 171 személy kap munkahelyet, közülük 111 Szabadka területén – emelte ki Zlatko Panić, a szabadkai Munkaközvetítő Szolgálat igazgatója.
A szerződés ünnepélyes aláírásán számos szervezet megjelent, és a képviselők néhány szóban elmondták a projektumuk célját. A szabadkai Gerontológiai Központ tervei szerint több rászoruló számára válik lehetővé, hogy igénybe vegyék a házi ápolást, hiszen 70 személy alkalmaznak majd erre a célra, valamint két ápolóra tartanak igényt, akik az idős embereknek a kórház területén nyújtanak segítséget. Egy másik jóváhagyott projektum szerint a közmunkákon keresztül a topolyai tavat is ki tudják tisztítani majd, a szabadkai Yu-eco Televízió pedig a felvett személyeket a televíziózás új technológiájának bevezetésére alkalmazza majd. A Caritas programja szerint is a rászorulóknak való segítségnyújtás, a házi gondozás kerül előtérbe. Jelen volt még a gunarasi helyi közösség képviselője is, illetve a topolyai Egészségházak igazgatónője is.
– Az idős beteg emberek ápolása, megsegítése a projektumunk célja, amelyre 5 személyt veszünk fel, akik szakápolóként is tudnak dolgozni, illetve további 5 ápolót. Nagy segítség ez azoknak a személyeknek, akik nehéz anyagi helyzetben vannak és nem tudnak megfizetni egy ápolót – hallottuk Szakmány Major Edittől, a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház igazgatónőjétől.