2024. december 22., vasárnap

Orbán: Magyarország támogatja Szerbia EU-tagságát

Magyarország továbbra is sürgeti, hogy az Európai Unió minél hamarabb tegye lehetővé Szerbia teljes jogú tagságát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Belgrádban.

A kormányfő Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: Szerbia európai uniós tagsága európai érdek, és sokkal könnyebben tudnának védekezni a migrációval szemben, ha Szerbia is az Európai Unión belül lenne már.

Közölte: addig is, amíg ez nem történik meg, egyetlen cél lehet, hogy a védelmi vonalakat minél inkább délre tolják, és Szerbiával, Ausztriával egy közös határvédelmi erőt hozzanak létre. Magyarország az ehhez szükséges személyi állományt és technikai eszközöket azonnal rendelkezésre bocsátja – mondta.

Orbán Viktor szerint ez a baj, amit migrációnak nevezünk, ez hosszabb ideig velünk él majd, ezért hosszú távú együttműködésre és tartós struktúrákra kell törekedni.

Aleksandar Vučić elmondta: a múlt évi arányokhoz képest szinte megduplázódott az illegális migránsok száma.

– Már megszüntettük a szabad vízumrendszerünket Tunéziával és Burundival, és hamarosan további két állam tekintetében leszünk kénytelen változtatásokat eszközölni, hogy a vízumrendszerünk megegyezzen az Európai Unióéval. Megállapodtunk abban, hogy Magyarországgal és Ausztriával együttműködve több rendőrt alkalmazunk majd az észak-macedón határon, és megpróbáljuk a védelmi vonalunkat délebbre helyezni. Mindig megértéssel viszonyultunk a menekültekhez, de nem akarunk az illegális migránsok parkolóhelye lenni – emelte ki a szerb államfő.

– Az Európai Unió menekültügyi rendszere sikertelennek bizonyult – fogalmazott Karl Nehammer osztrák kancellár.

Bejelentette, hogy az országa rendőröket, és technikai felszerelést is küldeni fog, hogy hatékonyabban védhessék a határokat, és köszönetet mondott azért, hogy Szerbia deportálni fogja azokat a személyeket, akik illegálisan tartózkodnak a területén. Mint mondta, Ausztria azok közé az államok közé tartozik, amelyek a leginkább veszélyeztetettek a migrációs nyomás miatt, és várhatóan az év végéig eléri a 100.000-et a benyújtott menedékkérelmek száma.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda