Zentán minden jel arra utal, nagyon gyors lefolyású lesz a VMSZ hatalmi koalícióból való kiszorítása és a DP–MPSZ–VSZL-koalíció trónfoglalása. A VMSZ zentai vezetői szerint a DP felülről érkezett utasításra cselekszik, melyet csakis felsőbb szinten állíthatnak le. Pék Zoltán polgármester azt mondta, ha bekövetkezik a koalíció megszűnése, konstruktív ellenzék lesznek. Nagy Abonyi Zoltán, a VMSZ községi szervezetének elnöke úgy fogalmazott, a DP ürügyet keresett a koalíció felbontására.
Már napok óta Zentára figyel a közvélemény, hiszen mindenki arra kíváncsi, vajon a Demokrata Párt mint a jelenlegi hatalmi koalíció részese, felrúgja-e a Vajdasági Magyar Szövetséggel 2008-ban megkötött szerződését, és új többséget alakít-e a Magyar Polgári Szövetség és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalíciójával. Szerdán robbant ki a téma, de lehet, hogy egy héttel később már véget is ér, hiszen a jelenlegi VMSZ-es polgármester ellen tizenöt képviselő (9 DP-s, 4 MPSZ-es, 2 VSZL-es) már be is nyújtotta a bizalmatlansági indítványt, és a községi képviselő-testületet is összehívták. Ez azt jelenti, hogy a szerdára meghirdetett kkt-n, ha a szóban forgó 15 képviselő arra szavaz, hogy Pék Zoltán polgármestert váltsák le, akkor ez meg is történik, ugyanis összesen 29 képviselő alkotja a testületet, tehát 15 személy szavazata éppen elegendő a felmentéséhez.
A témában már minden érintett nyilatkozott. Rácz Szabó Lászlónak, az MPSZ elnökének és Boris Zecnek, a VSZL községi szervezete alelnökének volt a legsürgősebb, hogy megszellőztesse a hírt (vagy ebben egyeztek meg a DP-vel, a szerző megj.), majd újságírói megkeresésre Nagy Abonyi Zoltán, a VMSZ körzeti elnöke meglepődve nyilatkozta, semmit sem tud a hátuk mögött zajló szerveződésről. A DP, amely ebben az esetben a lapokat osztja, már nem volt ilyen közlékeny. Nem tagadta ugyan, hogy köze lenne a dologhoz, de csak másnap, és akkor is homályosan megfogalmazott közleményben vallotta be, koalícióra kíván lépni az MPSZ-szel és a ligával. A demokraták további lépései ennél már jóval egyértelműbbek voltak, ugyanis az összes képviselőjük aláírta a polgármester visszahívását célzó indítványt. A kezdeményezés indoklása szerint a polgármestert azért kell leváltani, mert nem látta el megfelelően tisztségét, és félő, hogy a község első embereként további károkat okoz Zenta polgárainak.
Erre már Pék Zoltán polgármester is megszólalt, aki Nagy Abonyi Zoltánnal együtt tegnap, sajtótájékoztatón közölte, nagyot csalódtak a DP-ben, mert voltak ugyan súrlódások és nézeteltérések a demokraták és a VMSZ között, de ők nem rúgták volna fel ezt az egyezséget, mert az tisztességtelen dolog. A polgármester elsősorban az őt ért vádakra reagált, vagyis arra, hogy polgármesterként nem a zentaiak érdekében cselekedett. Ez alkalommal kitért arra, hogy a tavalyi évben hivatalosan 200 fővel csökkent a munkanélküliek száma, emellett Zenta, fejlettségét tekintve harmadik helyen áll a tartományban. Azt is elmondta, hogy a lakosság negyvenéves vágya teljesülhet, ugyanis végre kiépülhet a termálkút, a fürdőközpont, és a sportcsarnok építése is megkezdődött.
Nagy Abonyi Zoltán arról beszélt, hogy minden vád, amit a DP felhozott ellenük, csak ürügy a koalíció felbontására, ugyanis a VMSZ nem adott erre okot:
– A DP az utóbbi időben különféle követelésekkel állt elő irányunkba. Mi ezeket nem utasítottuk el, de úgy látszik, a koalíciós partnerünk nem tudta, vagy nem akarta megvárni, hogy teljesítsük. A párt zentai vezetőivel folytatott beszélgetésekből számunkra az derült ki, hogy a demokraták egy felülről jövő utasításra cselekednek a VMSZ ellen, és ezt a folyamatot már csak felsőbb szinten lehet leállítani. Nagyot csalódtunk a DP-ben. Az önkormányzat olyan, mint egy nagy család, ahol örökös viták vannak, de ezeket nem ordibálással, hanem kompromisszumokkal lehet megoldani. Ha a DP felrúgja a koalíciót, hibás lépést tesz, a zentaiak kárára fog cselekedni. Mi az ellenzéki pozíciótól sem félünk, hiszen egyik állapot sem örökös. A VMSZ nagy támogatottságú párt, melyet ilyen módon nem lehet ellehetetleníteni – mondta a VMSZ Zenta községi elnöke.
Szerdáig tehát még sok minden történhet Zentán, és ismerve a politikai fordulatokat, semmi sem elképzelhetetlen, de az biztos, hogy ebben az esetben a DP kezében van a döntés.