Kovács Attila az Újvidéki Művészeti Akadémia rendezői szakán szerzett diplomát, majd 2001-ben megalapította a Dečko magazint, az első olyan lapot a régióban, mely a homoszexuálisok jogaival, illetve érdekeivel foglalkozott. A magazinnak három évig sikerült alapítványi juttatásokból fennmaradnia, majd 2004-ben Kovács Attila főszerkesztő és a szerkesztőség többi tagja úgy döntött, a régióban még nem biztosítottak a feltételek egy ilyen tematikával foglalkozó lap túléléséhez, ezért megszüntették azt.
Attila akkor az emberi jogi témák mellett megpróbált szakmájában is elhelyezkedni, ám a melegségét nyíltan felvállaló fiatalembert hol ilyen, hol olyan magyarázatokkal, de folyamatosan elutasították. Ezért külföldön próbált szerencsét, ami sikerült is, éppen most írt alá egy kétéves szerződést egy nemzetközi cégnél, amely nemcsak a női, hanem homoszexuális alkalmazottait is nyíltan támogatja. Kovács Attila a két nappal ezelőtt történt belgrádi incidens kapcsán nyilatkozott lapunknak.
– Milyen érzéseket váltottak ki benned a fővárosban lezajlott események?
– Őszintén szólva egyáltalán nem lepett meg az incidens. Szerbiában az emberi jogok egyre inkább csak papíron léteznek. A mostanihoz hasonló, diszkriminációval átitatott eseményre általában néhány jelentéktelen tiltakozó megmozdulás a válasz, de ezen a szinten meg is reked az ellenállás. Az emberek félnek felvállalni hovatartozásukat, sokan közülük olyan elemi okok miatt, mint a munkahely elvesztése.
– Véleményed szerint Szerbiában jelenleg milyen a melegek helyzete?
– 2002-höz képest, amikor Jelica Rajačić Čapaković, az akkori tartományi munkaügyi, foglalkoztatási és nemek egyenjogúságáért felelős titkár is nyilatkozott lapunknak, sajnos rohamosan romlik a melegek helyzete. Akkor még úgy tűnt, végre kedvező irányba kezdenek haladni a dolgok. Ehhez képest a homoszexuálisoknak Szerbiában jelenleg katasztrofális feltételekkel kell szembenézniük. Véleményem szerint az országban a kisebbség, illetve a másság elfogadása olyan szinten van, mint Zimbabwében, vagyis Afrika legmélyén.
– Ehhez képest a Vajdasági magyarság körében észlelhető-e bármilyen különbség a melegekhez való viszonyulást illetően?
– Észak-Vajdaságban, miután felvállaltam homoszexualitásomat, számos fiatal követte a példámat. Nemcsak szüleik, hanem a nyilvánosság előtt is nyíltan beszéltek szexuális irányultságukról. Ezeknek a személyeknek csak a legritkább esetben kellett támadó reakciókkal szembesülniük. Szerintem ez többek között Magyarország, illetve az ottani média közelségével magyarázható. A vajdasági magyarság a magyarországi tévéállomások műsorait is követi, ott pedig következetesen pozitívan állnak a témához. Emlékezzünk a tavalyelőtti büszkeségnapi felvonulásra, amikor a magyarországi kormányhivatal magas rangú beosztottja a nagyközönség előtt tett vallomást homoszexualitásáról. Természetesen számos támadás érte nemi beállítottsága miatt, ekkor azonban a magyar kormány miniszterei egytől egyig felsorakoztak mögötte. Amikor a polgárok ilyen jellegű híreket látnak, hallanak, illetve olvasnak, akkor pozitív kép alakul ki bennük a téma kapcsán.
– Milyen gyakoriak a támadások a homoszexuálisok felvonulásainak, illetve gyülekezésének alkalmával?
– Szerintem Szerbiában még nincsenek meg a feltételek a nyilvános jellegű felvonulásokhoz. Ezzel kapcsolatban találónak tartom a „lassú víz partot mos” szólást. Először a polgárok körében kell kitágítani a tolerancia határait, a társadalomnak meg kell érnie ennek a kisebbségi csoportnak a felvonulásaira, jelenlétére. A Dečko magazin alcíme is így hangzott: Heterobarát. Így szerettük volna tudatni, hogy nem egy zárt csoportról van szó, a lap nemcsak a melegeknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel a téma. Érdekes jelenségnek tartom, hogy amíg Belgrádban állandó jellegű ellenállással kell szembesülniük a melegeknek, addig mondjuk Szabadkán a homoszexuálisoknak három bejegyzett klubja működik, őket vagy összejöveteleiket eddig soha nem érte támadás. Az ország északi tájékain jóval fejlettebb a tolerancia, mint déli vidékein.
– Hogyan lehetne legsikeresebben egymáshoz közelíteni a homo és hetero társadalmat?
– Nagyon fontos a média szerepe. Részükről kívánatos lenne, ha nem szenzációként kezelnék a témát. Egyes belgrádi meleg szervezetek pszichológusok közreműködésével különböző programokat szerveznek. Ide sorolhatók a meleg gyerekek szüleivel való foglalkozások is. Elsősorban nekik kell megtanulni elfogadni gyermekeik szexuális irányultságát. Fontos az oktatás, a felvilágosítás minden formája. Bármely hazugságot, amit gyakran emlegetnek, a tömeg végül igaznak fogadja el. Éppen ezért soha nem lehet eleget hangoztatni: a homoszexualitás nem betegség. Ismételni, ismételni, ismételni, ez a megoldás kulcsa.
