Van egy film, amelyHarvey Milk,szerencsétlen sorsú, homoszexuális amerikai politikus életútját viszi vászonra. És van egy Belgrádi Nemzetközi Filmfesztivál, melyet idén tartanak meg 37. alkalommal, a Száva Központban. A fesztiválon természetesen bemutatásra került a világszerte nagy sikert aratott Milk című film is. És van egy patriarchális beállítottságú ország, Szerbia, ahol úgy tűnik, az emberek még nem értek meg a melegek elfogadásához. Mert más magyarázatot nem találok a Gay Straight Alliance civil szervezet sajtótájékoztatójának megtiltása kapcsán. A homoszexuálisok szerbiai helyzetéről szerettek volna beszámolni.
Jelképes lett volna a sajtótájékoztató. Két nappal a fenn említett film vetítése után, a 37. Festen, ami egy nemzetközileg is elismert művészeti rendezvény, a Száva Központban, ami Belgrád kulturális központja, egy olyan országban, amely állítólag a legnagyobb erőfeszítésekkel halad Európa, illetve a világ felé. A Száva Központ vezetősége azonban nem engedélyezte a konferenciát. A legegyértelműbb magyarázat a központ igazgatóhelyettesétől hangzott el, aki elmondta, mivel a melegek korábbi belgrádi felvonulásai verekedésbe, vandalizmusba torkolltak, ezért a központ igazgatósága az épület épségének érdekében tiltotta meg a találkozót. Igen, talán valóban ismét megjelentek volna a Martens bakancsokkal felfegyverkezett bőrfejűek, akiknek csoportosulásait senki sem tiltja be az országban. Abban az országban, amely felett még mindig ott lebeg a kilencvenes évek háborúinak az árnyéka, ahol a neonácik minden gond nélkül könyvet tudnak kiadni.
Szerbia a különböző nemzetek, nemzetiségek, különböző vallások és egyéb különbözőségek országa. Van akinek a csárdás ritmusára dobban a szíve, van aki kólóval múlatja az éjszakát. Az illetékesek szerint az emberi és kisebbségi jogok megvalósulása az országban kielégítő, sokan tanulhatnak anyanyelvükön, hamarosan törvény szabályozza a nemzeti tanácsok létrehozását, védik a nőket a diszkriminációtól, a gyerekeket, az időseket, és még sorolhatnám. Úgy tűnik azonban, hogy az emberi jogok védelme kiapad a nemzetek és a nemek egyenjogúságának biztosításánál. Ebből kifolyólag fogalmazódott meg bennem a kérdés, vajon az ország polgárai „minek” tekintik a melegeket? Sokan betegségként emlegetik a homoszexualitást. Vélhetően ragályos betegségként, egyébként miért tartanának a velük való érintkezéstől? Mert igenis tartanak tőle. Fiatal, nyitott, művelt személyektől is gyakran hallottam olyan megjegyzést, miszerint alapjában véve nem zavarják őket a melegek, de a felvonulásaikkal nem egyeznek. Szerintük a négy fal rejteke a legtökéletesebb hely a „homók” számára.
Az etno-rendezvényekre látogatók szívesen tekintik meg más nemzetek, illetve az ország kisebbségének művészetét, sajátosságaik felől érdeklődnek. Szerbiában úgy tűnik, a melegek még a kisebbség státust sem mondhatják magukénak. Sajnálatos. Egy ideális társadalomban először is az embert nézik. Tetteit. Hogy hasznos tagja-e a társadalomnak. Egy meleg is lehet orvos, atomfizikus, politikus, bármi. Közöttünk élnek, egy levegőt szívunk, egy földön járunk. Emberek. Könnyünk csordul, ha állatkínzásról hallunk, felháborodunk a magyarveréseken, a nemzetgyalázó falfirkákon. Vajon a polgárok hány százalékát érinti negatívan, ha valahol meghallja a szitkot: „Hülye buzi”? Tegyék egy pillanatra szívükre a kezüket...
