2024. december 20., péntek

Segítsünk!

A zentai Radulov Péter lassan egy éve munkaképtelen, állandó fejfájás kínozza, szédül és járni is alig bír, a baj okozója egyelőre felderítetlen
Péter nem akart segítséget kérni, abban bízott, egyedül is megküzdenek az anyagi gondokkal (Fotó: Gergely József)

A zentai 43 éves férfi fejében 2007 októberében citrom nagyságú cisztát találtak. A szakorvos szerint az operáció nem enyhítene szenvedésein, ugyanis a ciszta születése óta vele van, tehát valami más is okozhatja a férfi állandó szédülését, fejfájását, kéz- és lábzsibbadását. A nagy kérdés, hogy mi. Gerincbetegsége is van, tehát az is felelős lehet az elviselhetetlen állapotért, de még az sem tisztázott.

A család minden pénzét különféle vizsgálatok sorára költi, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb megtalálják a baj forrását. A kínzó betegség mellett a legfőbb probléma a vizsgálatokhoz szükséges pénz előteremtése, ugyanis Péter tavaly június óta már képtelen dolgozni, felesége pedig munkanélküli.

Péternek 2007. szeptember 1-jén, öccse lakodalmában kezdett el fájni a feje, de olyan mértékben, hogy a helyszínen néhány órán belül le kellett feküdnie, annyira rosszul lett – kezdte a történetük ecsetelését Erika, Péter felesége. – A fájdalom másnap sem csillapodott, ezért hétfőn orvoshoz ment. Állapota egyhónapnyi vizsgálódás után is változatlan volt, ezért októberben mágneses fejröntgenre utalták, melyen kiderült, az agya bal oldalán egy citrom nagyságú ciszta van, melyben agyvíz kering. Az eredménnyel egy újvidéki agysebészhez kerültünk, aki azt állapította meg, hogy a panaszok okozója nem egyedül a ciszta, ugyanis az vele született rendellenesség, itt más bajt is keresni kell. Azóta is hol jobban, hol kevésbé, de mindig fáj a feje, szédül, zsibbad, és nem tudjuk, miért. Kutatjuk egyre elviselhetetlenebb szenvedéseinek okát, de sajnos az orvosok még nem akadtak nyomára. Miután felfedezték nála a cisztát, öt hónapig betegszabadságon volt, valamennyire helyrejött, de a tünetek továbbra is jelen voltak, mégis elkezdett dolgozni. A fejfájás, a szédülés néha jobban, néha kevésbé kínozta, zsibbadt a keze, a lába, a dereka, de menni kellett dolgozni. Visszament az Azur Kft.-be, ahol szobafestőként dolgozott. 2009. június 24-én elment reggel hatra dolgozni, és nyolckor telefonált, hogy menjek érte, nincs jól. Nem is bírtam hazahozni, mert nem tudott lábra állni, fájt a feje, végül a mentőt hívtuk. Azóta állandóan betegszabadságon van. Millió helyen voltunk az elmúlt időszakban. A szemét, a fülét is vizsgálták, de semmi olyat nem találtak, ami kiválthatná a panaszokat. Az agysebész azt mondta, saját felelősségünkre elvégez egy olyan operációt, amely során kis pumpát szerelnek be egy csövön keresztül, amely eltávolítja a gyomron keresztül az agyvizet, de nincs rá garancia, hogy attól jobb lesz, akár rosszabbra is fordulhat tőle az állapota. A professzor azt mondta, szerinte nem kellene bolygatni. Ha kivennék a cisztát, ott egy légüres tér keletkezne, és a jobb agyfélteke emiatt elhúzódhat bal felé, és az újabb 36-fajta betegséget okozhat. Az a legnagyobb problémánk, hogy az orvosok csak a ciszta körül tapogatóznak. A cisztát néhány hónappal ezelőtt gyógyíthatatlan betegséggé nyilvánították nála, és megindították Péter rokkantsági nyugdíjaztatását. Első fokon rokkanttá is nyilvánították, most a másodfokú döntésre várunk. Ha sikerül a nyugdíjaztatás, az csak annyiban jelent megoldást, hogy nem kell naponta azon aggódnia, hogyan fog tovább dolgozni. A betegség, a napi kínlódás megmarad. Mi a megoldást, a gyógyulás útját keressük, ezért saját összekuporgatott pénzünkön és a családunk anyagi támogatásával magánrendelőkbe járunk, különféle kivizsgálásokra jegyeztetjük elő Pétert, mert hisszük, hogy ha nem csak a ciszta a probléma, akkor megtaláljuk a kiváltó okot. Van egy gerincfelvételünk, melyen elváltozást találtak, összecsúszott nyaki csigolyát észleltek, kopást, meszesedést. Február 20-án egy belgrádi idegorvosnál jártunk, aki szurkálással ellenőrizte a lábában az idegek működését, de korábban a kezében is vizsgálták az idegeket, és főleg a lábában észlelték a problémát. A lábában egyáltalán nincs erő, száz méter után már nem bír tovább járni. Minden vizsgálat sok pénzbe kerül, és nekünk abból van a legkevesebb. A betegszabadságra nagyon kevés pénz jár, én munkanélküli vagyok, és csak alkalmi munkákhoz jutok hozzá, és itt van két gyermekünk is, a középiskolás fiunk és a felsős lányunk. Az egész család rendszeresen segít bennünket anyagilag, adósságot adósságra halmozunk és lassan már kenyérre sem jut – mondja a Pétert mindenben támogató Erika.

A család jelenleg is a hét elején magánrendelőben elvégzett mágneses gerincvizsgálat eredményére vár, sőt még két újabb vizsgálatra jegyeztették elő magukat, ugyanis a gerincet három részben vizsgálják, és eddig csak az alsó részt nézték át. Erika azt mondja, a gerince középső részén is van egy kitapintható csomó, és ha megnyomják, fájdalmat érez.

Péter, aki szinte egész nap csak feküdni bír, azt mondja, eddig mindig sikerült valahogy összekuporgatniuk a pénzt a vizsgálatokra, és bízott abban, hogy saját erőből boldogulnak, de ez a rengeteg vizsgálat mindenüket felemészti. A család egyébként nem is akart beszélni a problémáról, csak hosszas rábeszélés után döntöttek úgy, hogy elmondják történetüket. Azért kerestük fel őket, hátha akadnak olyan jóakaratú emberek, akik segíteni tudnak nekik anyagilag, vagy bármilyen jó tanáccsal.

Aki anyagilag szeretne hozzájárulni Péter vizsgálatainak költségeihez, az a család által nyitott donációs számlára történő befizetéssel segíthet. Az ehhez szükséges adatok:

Név: Radulov Péter (Radulov, Peter),

Cím: SRB, 24400, Zenta (Senta), Svetozar Marković utca (ul. Svetozara Markovića) 15.,

A számla elnevezése: Donációs számla Radulov Péter részére (Donacijski račun za Radulov Petera

A befizetés célja: Radulov Péter támogatása (donacija za Radulov Petera),

Bank: Vajdasági Bank Rt., Újvidék, Zentai Kirendeltség (Vojvođanska banka ad, Novi Sad, filijala Senta),

Számlaszám: 355000320001286041.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás