2024. december 20., péntek

Felújítás a nyáron

Kicserélik a kevi iskola padlózatát
A régi padló az 1900-as évek elejéről való

A renoválásra a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt 108 000 dináros támogatásának köszönhetően kerül sor. A kevi iskola padlózata az 1900-as évek legelejéről való. A közel 100 éves padló erdélyi feketefenyőből készült, amit a Tiszán úsztattak le, és ökrökkel húzattak el Kevibe.

A kevi Tömörkény István Általános Iskolában 1912 őszén indult be a tanítás. Az iskolában azóta az a padló tesz szolgálatot, amit még az akkori tanévkezdés előtt raktak le, azóta azt javítgatják, festegetik, foldozgatják. Néhány hónap múlva azonban a valamikor a Tiszán leúsztatott feketefenyőből készült padlónak búcsút mondanak, hiszen az iskola a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt anyagi támogatásában részesült.

Perpauer Attila, az iskola pedagógiai vezetője elmondta, hogy Kovács Frigyes színművésznek, a tornyosi iskola egykori tanulójának és egy újságírónak köszönhetően szereztek tudomást arról, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt minden évben támogatásban részesít valamilyen határon táli magyar intézményt.

– A közbenjárók a Magyar Szóból értesültek arról, hogy a kevi iskolában még csak nemrégen került be a toalett és a mosdó a főépületbe, ezért azt ajánlották, hogy készítsünk pályázatot, gondoljuk ki, mit szeretnénk felújítani, és adjuk át kérelmünket. Csak olyan intézmények pályázhattak, melyekben magyar nyelven folyik oktatás. Mi a padlócserét tartottuk a legfontosabbnak, ugyanis az utóbbi években új csatornát raktunk az épületre, kibetonoztuk az udvart, renováltuk az épület külső burkolatát, tavaly pedig központi fűtést szereltünk be. A Délvidék 13 településéről kértek támogatást, de a Kereszténydemokrata Néppárt szerencsénkre minket választott. A pályázás februárban zajlott, és ahogy átadtuk a dokumentációt, néhány nap múlva már értesítettek is bennünket a pozitív elbírálásról. Egy héttel később már Budapestre voltunk hivatalosak, a kereszténydemokrata bálra, amit a Duna Palotában tartottak, és jótékonysági célra fordították az adományokat. A bálon magyarországi és határon túli vendégek is voltak, és nekünk be kellett mutatnunk a kevi iskolát. Két diákkal utaztunk fel a rendezvényre, Dér Leóval, aki mesét mondott, és Varga Kornéllal, aki a jelenlévőknek az iskolánkról készült fogalmazását olvasta fel. A szervezők még ott, a bál után átadták nekünk az összegyűlt összeget, a 300 000 forintot, ami 108 000 dinárnak felel meg. A támogatásnak nagyon örülünk, hiszen e nélkül a pénz nélkül egyhamar biztosan nem vágtunk volna bele ekkora felújításba.

Mikorra tervezik a padlócserét?

– A nagy felújításokat általában nyáron végezzük, amikor nincs tanítás, hiszen mindössze két tantermünk van, és mindkettő foglalt. Ez egy két tantermes kúria típusú épület, tehát nincs rá mód, hogy valahová máshová költöztessük a gyerekeket, amíg tart a felújítás.

Milyen lesz az új padlózat?

– Egyelőre nem tudjuk, majd a szakemberek eldöntik, hogy ebből a pénzből milyen burkolatra futja. Igyekszünk a lehetőségekhez mérten a legjobb minőséget választani.

Milyen felújításokra lenne még szükség a padlócserén kívül?

– Nagyon ráférne már az épületre egy belső meszelés, valamint a nyílászárókat kellene kicserélni. Ha az elkövetkező években lenne pénzünk új ablakokat és ajtókat tenni, egészen újjávarázsolnánk az épületet. Legsürgősebb a főbejárat ajtajának kicserélése, az már tényleg rossz állapotban van.

Hány diákja van a kevi iskolának?

– Az épületben óvoda és iskola is működik, iskola csak negyedik osztályig, a felsősök Tornyosra járnak át. Jelenleg 28 iskolásunk van osztatlan tagozatokon, vagyis az első és a harmadik, valamint a második és a negyedik osztály van egy tanteremben. Az oviba pedig 26 gyerkőc jár. Jó hír, hogy amíg tavaly csak öt elsősünk volt, őssszel tíz kisdiák kezdi meg az első tanévet. Úgy látszik, szaporodik Kevi lakossága, szükség is lesz az új padlóra – mondta a pedagógiai vezető.

26 óvodás és 28 iskolás jár a kevi iskolába
80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás