Az iskola és a szövetkezeti otthon között autók parkoltak. Norbi azt mondta, a környékbeliek már itt vannak, és ránk várnak. Azért gyűltek össze, hogy az iskoláról, a szövetkezeti otthonról, a tanyasi életről, a gondokról, a mindennapokról beszélgessünk.
Adahatáron mindig az iskola volt a központ, és habár 2004-ben megszűnt a tanítás, az iskola továbbra is a tanyacsoport lelke, összetartó ereje maradt. Gyülekezőhely ez ma is, szilveszteri mulatságok, születésnapi ünnepségek, szentmisék helyszíne.
Tóth Ferenc, Borsos István és Papp Ferenc: A fiatalok mind elmennek
A nagyterembe lépünk, és a valamikor kétszemélyes padokban már ott ücsörög a helybeliek egy kis csoportja: Bóbán Győző és felesége, Eszter az iskola melletti tanyáról, Tóth Ferenc, Borsos István, Papp Ferenc, Borsos Verona és Kaszás Ilona óvodás kislányával, Nikolettel. Legelőször azt próbáljuk kideríteni, vajon hány tanya lakott még Adahatárban. Hirtelen senki sem tudja a választ, abban azonban biztosak, hogy jócskán megfogyatkozott azoknak a tanyáknak a száma, ahol még élnek és gazdálkodnak, és a meglévők közül is sok helyen már csak özvegyasszony lakik.
– Tíz özvegyasszony van ezen a kis területen, nem vigyáznak az emberek az egészségükre – mondja Bóbán Eszter kissé keserűen nevetve.
Aztán elkezdik összeszámolni a még lakott tanyákat: Papp-tanya, Kaszás-tanya, Balog-tanya, a két Bóbán-tanya, Nagy Vince tanyája, Gábor János tanyája, a Borsos-tanya és dűlőről dűlőre haladva sorolják egymást kisegítve. Végül az ötvenes számnál állunk meg. Régen 140 tanyán volt élet, aztán egy 1988-as Magyar Szó-s újságcikk szerint már csak alig hetven tanya volt lakott, és húsz-egynéhány évvel később itt az újabb adat, ma már csak ötvenet laknak.
– Én mondom, még tíz év és elfogyunk, Adahatárból nem marad semmi, csak a földek, pedig de szép volt itt az élet – legyint Tóth Ferenc.
„ÓVJUK AZ ISKOLÁT”
Az iskolára terelődik a szó, mindenki azt hangsúlyozza, nagyon féltik az épületet, számukra ez a legfontosabb hely, mindannyian itt jártak iskolába, ha ez tönkremegy, semmi sem marad.
Bobánék sokat törődnek az iskolával
– A legtöbben 64-en voltunk az iskolában, az a mi időnkben volt, én 1950-ben indultam elsőbe – magyarázta Bóbán Eszter, majd így folytatta: – Az uram is ide járt, aztán össze is házasodtunk, de nem mi voltunk az egyedüliek, akkoriban tíz pár kötött házasságot. Akkor volt jó, mikor a tanítók nemcsak kijártak Adahatárra, hanem itt is laktak. Sőregi Jolán tanítónő évtizedekig itt lakott az iskola épületében a tanítói lakásban, ő 1948-ban került ki közénk. Aztán több tanító is megfordult itt, de a gyerekek egyre csak fogytak, és az iskolát végül 2004 júniusában bezárták. Akkor augusztusban iskolatalálkozót tartottunk, amire sokan eljöttek. Nagyon szép és szomorú esemény volt, szentmisével kezdődött, és osztályfőnöki óra is volt – emlékezett vissza az asszony.
– Ha mi magunk nem törődnénk ezzel az épülettel, akkor már megette volna a fene, mert hiába hangoztatják, hogy műemlék, rajtunk kívül senki sem törődik vele – vette át a szót Borsos István. – A tető már olyan rossz állapotban volt, hogy ha késő ősszel nem csináltuk volna meg, a sok hó alatt a télen biztos összerogyott volna. A javításhoz szükséges anyagot a nép adta össze, és a munkálatokban sokan részt vettünk, fiatalok is, meg olyanok is, akik már elköltöztek innen, de szívügyüknek érzik az iskola megmaradását. A politikusok választások előtt mindig kijönnek ide is és ígérnek fűt-fát, de érdekes, az ilyen javításokkor a színűket se lehet látni – panaszolta az ember.
Az iskolát tehát a helybéliek tartják rendben. A legtöbbet talán Bóbánék törődnek vele, hiszen az ő tanyájuk az iskola közvetlen szomszédságában van, így ők szinte naponta megfordulnak ott. Eszter rendszeresen takarítja, sőt, harminc évig ő meszelte az iskolát.
– A tavaszi ablakmosást már el is kezdtem – mutat a mögötte lévő ablakokra –, hiszen vasárnap mise lesz itt – mondja.
Az iskola nagytermében évente háromszor szolgáltatnak misét, leginkább Ft. Nagy József főesperes jár ki Zentáról a tanyavilágba, de más plébánosok is szívesen jönnek Adahatárba.
A SZÖVETKEZETI OTTHON
1947 és 1950 között az iskola mellett szövetkezeti otthon épült. Habár az építkezés keserű emlékeket idéz fel a tanyasiakban, az otthon később jó szolgálatot tett.
– A tanyáinkról elkonfiskált épületanyagból lett az otthon – magyarázta Papp Ferenc. – Lovaskocsival kellett idehordanunk a téglát meg minden mást. Ha nem volt, akkor akár a saját istállónkat kellett elbontani, hogy legyen mit beszolgáltatni. Nem kérdezték, hogy részt akarunk-e venni az építkezésben, csak szóltak, hogy jönni kell rohammunkára. Cifra világ volt az – mesélte Ferenc.
Az otthonban aztán évtizedekig zajlott az élet, minden második vasárnap bált tartottak, de volt ott tánciskola, ilyen-olyan mulatság is, és mivel színpada is volt, még színdarabokat is játszottak benne.
– A 60-as évek elején tévét nézni jártunk ide – mesélte a fiatalságára emlékezve Bóbán Győző. – akkoriban még Adahatáron nem volt áram, de itt agregátorral áramot fejlesztettünk, és esténként nézhettük a tévét. Mindig sokan összejöttünk, nagyon szép esték voltak azok. Aztán, ahogy 1970-ben bevezették az áramot, elmaradtak az esti tévézések, hiszen mindenki vett magának saját készüléket – mesélte Győző.
A szövetkezeti otthonban manapság tejátvevő állomás üzemel. Mivel szinte minden tanyán tartanak tehenet, naponta több mint ezer liter tejet adnak át a gazdák. A helybeliek a kenyeret is itt veszik meg, kétnaponta az egyik zentai pék hordja ki a mindennapit.
FIATALOK, UTAK, JÖVŐ
Talán eddig kicsit sokat foglalkoztunk a múlttal, pedig Adahatárnak jelene és remélhetőleg jövője is van. A tanyacsoporton két óvodáskorú, valamint hét iskolás gyerek van és tizennégy-tizenöt olyan fiatal, akik 15 és 20 év közöttiek.
Kaszás Ilona azt ecseteli, a gyerekeknek milyen körülményes innen, a tanyákról Felsőhegyre beutazni óvodába, iskolába, és milyen jó lenne, ha ismét kinyitnák az adahatári iskolát:
Fontos lenne megjavítani a dőlőutakat, mert sokan azért hagyták el Adahatárt, mert elegük volt a sáros, járhatatlan utakból – vette át a szót a 25 éves Norbi. – Az nagyon lényeges dolog a tanyacsoport életében, hogy 1989-ben megépült az adahatári bekötőút, és így az iskoláig aszfaltút vezet, de a salakos utakat is rendezni kellene. Öt-hat éve egy gramm salak vagy cseréptörmelék nem érkezett Adahatárra, vagyis az utak katasztrofális állapotban vannak. Néhány tanya lakóinak összefogásával a télen petíciót írtunk a zentai városvezetésnek, melyben arra kértük őket, adjanak salakot vagy cseréptörmeléket, hogy beteríthessünk néhány nagyon elhanyagolt nyári utat. Mi az ideszállítást meg a lerakást is vállaljuk, csak adjanak anyagot. Nagyon bízunk benne, hogy a kérésünk meghallgatásra talál. Ha itt járhatóak lennének az utak és talán még az iskola is újra kinyitna, valószínűleg több fiatal maradna Adahatárban, hiszen minden másunk megvan. Itt is van áram, internet, Zenta tizenvalahány kilométerre van, tehát nem lennénk elvágva a világtól – mondta a fiú, aki a középiskolás évek után visszaköltözött szüleihez Adahatárra.
Órákig beszélgettünk még, és számtalan témát érintettünk. Érdekes történetek jöttek elő a múltból, régi fényképek kerültek elő a tanyasi iskola diákjairól, a tanítókról, a bálokról.
Míg hazafelé vezettem, az járt a fejemben, bárcsak lenne ott megint sok gyerek és iskola, és bárcsak megmaradna Adahatár, ez a különleges tanyacsoport, mely egyedülálló a vidéken.
