Nyilván sehol sem könnyű mostanság ebben a gazdasági zűrzavarban. Mert senki sem tudja megmondani, hogy mi lesz holnap. Az viszont enyhe vigasz, hogy bennünket aztán jól megedzettek a két évtized alatt. Nagybecskereken a helyzet ennél is rosszabb. Mert a Béga mentieknek a felmondások, a munkanélküliség és a teljes anyagi bizonytalanság mellett még szégyenkezniük is kell. Mert nem csak, hogy tönkrement az ország egykor egyik legerősebb ipari központjának szinte minden gyára, hanem a nagy lendülettel indult külföldi beruházók is visszakoztak. Nyilván azért, mert a belgrádi különleges rendőrség és ügyészség az elmúlt fél év alatt megállapította: Bánát legnagyobb városában két éven keresztül, élén a polgármesterrel bűnszövetkezet ténykedett, a város pedig „az építészeti maffia” fellegvára. Már vádat is emeltek ellenük, úgyhogy Nagybecskereknek már csak formálisan van polgármestere.
Sokan a kezdettől fogva gyanakodva néztek a dologra. Nem csak azért, mert az ügy inkább egy párton belüli leszámolásra hasonlít, mintsem komoly hátterű bűncselekményre, hanem mert a józan paraszti ész sem hisz abban, hogy éppen abban a városban vert gyökeret „az építészeti maffia”, ahol évtizedek alatt nem épült egyetlen új lakás sem. Még érthetetlenebb, hogy miként lehetett valaki 2007-ben Szerbia legjobb önkormányzati vezetője, aki két év alatt 53 beruházót csalt ide, aminek köszönve Bánát legnagyobb városában négyezerrel csökkent a munkanélküliek száma, egy év múlva pedig már közellenség. Ráadásul Goran Knežević a vajdasági demokraták vezetője is volt Boris Tadić államfő bizalmasa. A Béga menti városban sokan úgy gondolják, hogy a polgármester sikeressége nagyban hozzájárult a letartóztatásához.
Az eddigi eljárás – amelynek elején a rendőrség közölte, hogy „ez csak a kezdete a további rendőrségi munkának a korrupció minden szinten való visszaszorítása céljából” – pedig külön fejezetet érdemel. Mert furcsa, hogy a hat hónapig tartó, folyamatosan bővülő vizsgálat és a 85 tanú kihallgatása után, szinte az utolsó pillanatban készült el a vádirat. Nehezen érthető, hogy a polgármestert miért terhelik többek között azzal, hogy (az egyetlen) helybeli utasszállító vállalatnak adott munkát (vajon másnak egy másik város fuvarozójának kellett volna?) vagy hogy aszfaltbázist akart létrehozni a városi kommunális vállalat szükségleteire, vagy, hogy nem létező kikötője van a Tiszán. Később a vizsgálat a külföldi beruházóknak állítólag túl olcsón adott telkek felé fordult, amivel aztán nyilván végképp sikerült elriasztani a még beruházni akaró utolsó külföldit is. Pedig az egyik megnyitón Boris Tadić államfő megdicsérte a nagybecskerekieket, mert kedvező feltételekkel vonzzák a külföldi beruházókat.
Éppen húsz éve annak, hogy – úgyszintén belgrádi beintésre – letartóztatták az akkori nagybecskereki önkormányzati vezetőket, akiket hivatali visszaélés gyanúja miatt ítéltek börtönbüntetésre. Ez bevezetője volt az antibürokratikus forradalomnak. A gyakorlatban pedig hosszú ideig tartó visszaesést hozott a Béga menti város életében. Így volt ez 2006 őszén is, amikor Koštunica kormánya kényszerigazgatást vezetett be az akkori legsikeresebb szerbiai városba. Két év kellett ahhoz, hogy Nagybecskereken újra felálljon a helyi képviselő-testület. Senki sem számolta ki, hogy az önkormányzat munkájának a megbénítása mekkora kárt okozott a városnak. Mert Nagybecskerek volt az első Szerbiában, ahol az elmúlt években létrejött egy új ipari övezet, amelyben több mint hatszázmillió eurós beruházással 6500 dolgozónak kínáltak munkahelyet. Az elmúlt fél évben viszont a beruházók nagy ívben elkerülték a fejlődésnek indult várost. Nyilván ez most így marad egy ideig.
