Ebben a pillanatban, május 21-én talán nem a tömegközlekedés állapotáról kéne elméláznom, hanem inkább az ország sorsáról és közvetlen jövőjéről, ám ehhez nekem aligha van tollam – nem mintha máshoz lenne –, a tömegközlekedés azonban, mint olyan, nem először foglalkoztat, hiszen minden nap ki vagyok téve szeszélyeinek és veszélyeinek.
Igaz, a múlt hét végén némi enyhület állt be a székvárosunkban való beáramlás csökkenésével. Hogy a nagyérdemű is megértse, mit szándékoztam mondani előző mondatommal, hát röviden kifejtem: a múlt hét végén túljutottunk a székvárosunkban 79.-szer megrendezett nagy mezőgazdasági kiállításnak, amikor is óriási tömegek árasztották el Újvidéket, amely immár önmagának is szűknek bizonyul, hiszen az ország második legnagyobb városává nőtte ki magát a mögöttünk hagyott évtizedekben, ám legnagyobb helysége lett a délvidéki Vajdaságnak, az északi tartománynak akkor, amikor a déli tartományról már nem is igen beszélhetünk, mert mintha ő külön országgá konstituálódott volna.
Maradjunk hát magunk elé tűzött célunknál, a tömegközlekedés jelenének és jövőbeli állapotának taglalásánál. Az utóbbi időben bizonyos távolságtartásból, felülnézetből tekintek rá. Buszból, illetve a teraszos erkélyünkről, tehát nem a gyalogjárók tömegéből, alacsony perspektívájából, ahol az ember elvész a sűrű, törtető, tolakodó nyüzsgésben. Bizonyos magaslatról letekintve többet láthat az ember. A buszablakán kitekintve például érzékelheti az utas azt a szédítő káoszt, ami körülötte zajlik: emberáradat, gépkocsitenger, stb.
Amikor a gépkocsitengert látom magam körül, elfog a páni félelem! Mi lesz itt tíz-húsz év múlva? Hova fér el ez a rengeteg jármű? Már nincs elegendő parkolóhelyünk. Szűkül a város, újabb lakótelepek helyett mélygarázsok építésére költjük csökkenő financiális eszközeinket? Avagy a város környékén, határában jelölünk ki parkolóhelyeket? Néhány év múlva nem csak a város fő- és sétálóutcáiból tiltjuk ki a gépkocsikat, hanem minden utcájából, tehát az egész városból, a városlakók és az ide kocsival érkezők kénytelenek lesznek a mezei parkolókban hagyni az Audijaikat, a Mercedeseiket és mindenféle márkájú kedvenceiket?
Igen ám, csakhogy ez esetben számolni kell egy újonnan adódó és ebből eredő problémával: a város környéki, parkolókká nyilvánított és silányított eddigi szántókon nemhogy kenyérgabona, de fűszál se terem, ilyeténképpen kevesebb lesz a kenyér és a széna, amikből már ma sincs elegendő.
Igaz, a város utcáin biztonságosabban közeledhetünk azáltal. És nem a gépkocsik és egyéb gépi járművek gázolnak el bennünket, hanem legföljebb egymást tapossuk el, mert a vidék ugyan tovább néptelenedik, székvárosunk lakossága pedig mindinkább duzzad, ezen majd úgy is próbálnak némileg enyhíteni a jövő polgármesterei, hogy a toronyházak között úgynevezett sétálóköteleket feszítenek ki, amelyeket a bátrabb lakók igénybe vehetnek.
És mindez nem a távoli jövő gondja-baja lesz, az ország most megválasztott új elöljáróságának is komoly fejtörést okozhat, mert a tömegközlekedés rendbetétele könnyen a tömegkommunikáció függvényévé válhat.
De mi történik akkor, ha a Föld minden lakosának a fejére jut egy Volvo?
