(Fotó: palicfilmfestival.com)
Izgatottan fészkelődöm a helyemen. Ennyi ember egy helyen! Nem jellemző ez az érdeklődés erre mifelénk. Ráadásul nem is hazai filmet vetítenek, hanem egy német produkciót, mégis telt ház van. Az égre nézek, még csak most sötétedik, a sűrű lombok között még nem világítanak a csillagok. Még csak felhőfoszlányokat sem látok, gyönyörűnek ígérkezik az este.
Van abban valami misztikus, valami megmagyarázhatatlanul jó, „összetartozásféle” érzés, amikor rengeteg ember – sokféle – együtt néz egy filmet. Együtt nevet, vagy éppen hatódik meg egy-egy jeleneten. Ilyenkor ismét eszünkbe ötlik mennyire egyformák, vagy legalábbis hasonlóak tudunk lenni.
Ezt imádom a palicsi filmfesztiválban. Általában a fesztiválokban ezt szeretem, de a filmvetítések azért is különlegesek, mert olyan sok szeletkét kapunk Európa és a világ sokféleségéből, a mindennapokból, amelyekkel aztán akarva-akaratlanul együtt élünk. Európai filmeket pedig azért jó látni, mert ízig-vérig a való életről szólnak, s őszintén szólva nem árt nekünk néha egy jókora pofon, hogy lerántson minket a valóságba, s hogy egy kicsit elgondolkodtasson.
Az idei filmfesztiválon jó néhány filmet sikerült megnéznem, nem csak a Nyári Színpadon, hanem a Lifka moziban az öko dokumentumfilmek közül, és a Párhuzamok és találkozások válogatásból is szemezgettem. Mindegyik vetítésen legalább félig, de többször inkább tele volt a nézőtér. Az emberek vágytak a filmezésre. Igaz, hogy jövőre már a huszadik születésnapját ünnepli ez a – Európa egyik legrangosabb fesztiváljának tartott – rendezvény, úgy tűnik valóban beért, létjogosultsága vitathatatlan. Még a szomszédos országokból is érkeztek filmezni vágyók, de ami a legszebb a történetben, hogy végre megmozgatta a szabadkaiak nagyobb – s nem csak az egyébként is filmőrült – részét.
A fesztivál megnyitóján a város új polgármestere emlékeztetett a város filmes múltjára, s arra, hogy hány helyszínen, több szabadkai „moziban” lehet majd megtekinteni az idei fesztivál kínálatát.
Valóban élvezhetőek voltak a filmek minden helyszínen, hiszen a filmezésre vágyók elsősorban azért jöttek el a vetítésekre, mert otthon nincs alkalmuk ezeket az európai alkotásokat megnézni. Viszont egy ilyen sikeres fesztivál után, ennyi filmvetítés és a nagy nézőszám tudatában nem kerülhető meg ezúttal sem az a tény, hogy ennek a városnak nincs mozija. Van néhány vetítésre is alkalmas terme, de mozija nincs. Az is biztos, hogy ez a fesztivál azért is lehetett ennyire sikeres, mert a legtöbb vetítés ingyenes volt, a palicsi 200 dináros belépőért pedig két filmet is megnézhetett az érdeklődő. Viszont a rengeteg ember megjelenésével jelezte, hogy szereti, tiszteli az itthon, a régióban, az Európában készült alkotásokat és alkotókat, s ezeket nemcsak évente egyszer, hanem időről időre látni szeretné egy igazi szabadkai moziban. Annak létezése semmiképpen sem csökkentené az érdeklődést a szabadtéri vetítés, illetve a fesztivál iránt. Sőt, kinevelné a következő filmkedvelő és filmkészítő generációkat. Akiknek a filmjeit élvezhetnénk aztán egy új teremben, vagy Palicson, a fák lombjai és a csillagok alatt.
