Már a Zentai Gimnáziumban eltöltött éveikben felhívták magukra a figyelmet, hiszen már akkor megalapították a Nemo diákkört, majd egyetemista éveik alatt barátaikkal létrehozták a Poligon Csoportot, melynek keretében ismeretterjesztő előadásokat tartottak, kísérleteket mutattak be. Az ő ötletük volt a Tudomány Egy Órában elnevezésű rendezvénysorozat is, mely a mai napig él Zentán.
A zentai Divéki Zsolt és Nagy Tamás a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának Fizika Tanszékén szerzett diplomát, majd Zsolt Párizsban doktori képzést írt be, Tamás pedig hazajött Zentára és fizikatanárként tevékenykedik.
Nagy Tamás: A látványos kísérletek megragadják a diákokat (fotók: Horváth Ágnes)
Nevük igen sokszor felmerül Zentán, hiszen nekik köszönhetően indult el a városban a Tudomány Egy Órában –TEO – nevet viselő, tudománynépszerűsítő előadás-sorozat, valamint időről időre érdekes és látványos fizikai kísérleteket mutatnak be iskolásoknak, vagy éppen a nagyközönségnek. Legutóbb Zenta város napján láthattuk őket, amikor a Tisza-parton olyan kísérletekkel vonták magukra a figyelmet, melyek robbantgatással járnak. Nem vitás, a nagy robajjal 4-5 méter magasra repülő 200 literes hordó, a 15-20 méter magasra repülő vízsugár, meg a hasonló dolgok ripsz-ropsz közönséget teremtettek maguknak. Azt mondták, az a kísérlet nekik is nagyon nagy élmény volt, és annak külön örültek, hogy a városnapon, nagyközönség előtt mutathatták be. Nagyon büszkék továbbá arra, hogy néhány évvel ezelőtt a budapesti Csodák Palotája mintájára, Zentán Illúziók Háza elnevezéssel egy egyhetes kiállítást szerveztek. Az ötlet onnan jött, hogy Tamás az egyetemi évei alatt feljárt Budapestre dolgozni a Csodák Palotájába. Az Illúziók Házában ők is és a meghívott tanárok is előadásokat tartottak, ugyanakkor olyan érdekességeket mutattak be, mint a fakírágy, a derékszögű tükör, az ördöglakat, a légágyú stb.
– Amióta az egyetemista éveink alatt megalapítottuk a Poligon Csoportot, mindig arra törekedtünk, hogy felhívjuk a figyelmet a természettudományok fontosságára, azt akartuk, hogy az iskolások és a közszféra is lássa, a tudományokkal érdemes foglalkozni, mert van jövőjük – fogalmazott Tamás, majd így folytatta: – A csoportot öten alkottuk: Török Ákos, Huszák László, Rózsa Dániel és mi ketten és mindig más témakörben tartottunk előadást. Zsolt csillagászatból, Laci az orvostudományból, Ákos informatikából, én fizikából, Dani meg főleg a szervező, plakáttervező volt, mert ő építészetet tanult. Az egyetem után egyébként ritkábban tartottunk előadásokat, akkor már arra fektettük a hangsúlyt, hogy a TEO-ba minél jobb előadókat hozzunk, akár Magyarországról, akár innen.
A tudomány mindkét fizikusnak nagyon fontos, ők már szinte gyerekkorukban tudták, mivel akarnak foglalkozni.
Divéki Zsolt: Ha egy társadalom fejlődni akar, ahhoz tudás kell
Zsolt csillagász akart lenni, mert édesapjával egy kis távcsövön keresztül sokat vizsgálgatták az eget, Tamás meg elektrotechnikus, mert édesapja is az, és mindig is szeretett minden masinát szétszedni-összerakni. Az élet aztán másként hozta, mindketten fizikusok lettek, ugyanazon a szegedi egyetemen diplomáztak. Zsolt útja Párizsban folytatódott doktori képzésen, Tamás pedig hazajött Zentára tanítani, de ő sem tett le a doktori címről.
– 2008 óta a párizsi Commissariat D'energie Atomique nevű kutatóintézetben vagyok doktori képzésen, és a világ legrövidebb lézerimpulzusainak előállításán dolgozom – meséli Zsolt, aki a múlt héten hazalátogatott Zentára.
– Mi az intézetben 10 a mínusz 18-on szekundum hosszúságú impulzusokat állítunk elő, ezt attoszekundumnak hívják, és egyelőre ez a rekord. Az attoszekundumot úgy tudnám elmagyarázni, hogy ha az egy másodpercet hasonlítjuk az attoszekundumhoz, az olyan, mintha az univerzum életkorát hasonlítanánk az egy másodperchez. Engem ez a téma már az egyetemen elkezdett érdekelni, de Magyarországon ezzel még nem igazán foglalkoznak, ezért nyugaton kellett doktori képzést találnom. Talán a közeljövőben Magyarországon is változni fog a helyzet, ugyanis egy nemzetközi döntés értelmében Szegeden megépül egy új lézerfizikai kutatóközpont, az ELI (Extreme Light Infrastructure). Ez egy európai uniós befektetés, és a beruházásnak 2015-re kell elkészülnie. Ha ez megvalósul, nagyon bízok benne, hogy ott nekem is lesz munkám, előtte azonban még az ősszel le szeretnék doktorálni, majd utána ugyancsak külföldön néhány éves posztdoktori ösztöndíjat is szeretnék szerezni – mondta Zsolt.
Tamás jelenleg fizikát tanít a Zentai Gimnáziumban, a Bolyai Gimnáziumban és a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskolában. Elmondása szerint nem pont tanításra vágyott, de szereti az oktatást, persze a doktori képzésről sem mondott le. Jelenleg is átjár Szegedre egy doktorandusznak segíteni, akivel közös publikációra készülnek.
– Igyekszem úgy tanítani, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a fizikához. Nem lehet mindenkiből fizikus, de sokak érdeklődését fel lehet kelteni érdekes kísérletekkel és megfelelő tanítási módszerrel. Az én elvem az, hogy az elmélet a legfontosabb, mert elmélet nélkül nincs gyakorlat, de az elméletet úgy kell előadni, hogy a gyerekek megértsék – magyarázta Tamás.